Budapest, VI. kerület, Jókai utca 26

0

Egy helyszín, amely évtizedekig az automobilizmushoz kapcsolódott.


jokai_u_26_1935


Forrás: Oldtimer Média

„Pajor Imre, az ismert szakember és versenyző, motorkerékpár-üzletet nyitott VI. Jókai utca 26 szám alatt. A mai nehéz időkben megnyíló üzletnek már azért is szép jövőt lehet jósolni, mert a cég alapelve az, hogy a motorkerékpár-alkatrészek és javítások árait oly olcsón szabja meg, amilyen árak a szakmában eddig nem léteztek. A cég átvette a Puch-gépek és alkatrészek árusítását, valamint minden másmárkájú gép javításával és alkatrészeivel foglalkozik, a „nagy forgalom — kis haszon” elve alapján. Pajor Imre cége bizonyára rövidesen az elsők között lesz, mert vezérelvét nemcsak hangoztatja, hanem be is váltja” – írta a Budapesti Hírlap 1932-ben.

Pajor 1936-ban átköltözött a Jókai utca 21 szám alá, majd a második világháború során munkaszolgálatosként hunyt el.
A Jókai utca 26 alatti üzletben 1945. után az Autóipar Kft árusított autóalkatrészeket. Az államosítást követően a Fősped központja működött az üzlethelyiségekben. Majd 1972-ben itt nyitották meg a Csepel Jármű- és Műszaki Vállalat motorkerékpár-alkatrész boltját.

jokai_u_26_1972


Forrás: Autó-Motor

Megosztás

Hozzászólás írása

CLOSE
CLOSE