Budapest, VI. kerület, Liszt Ferenc tér 11

Honthy Hanna is megfordult itt.

vi_liszt_ferenc_ter_11
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sokszor idézett fényképe Rácz László bemutatótermének külső homlokzatát és egy szép Alfát mutat az 1930-as évek végén.

Rácz László a hazai társasági élet ismert alakja volt. Egy időben Somogyi „Nusi” Anna színésznőnek volt a vőlegénye, majd Honthy Hannánál kötött ki. Autós pályafutását tekintve először az Astoria Automobilgyár Rt cégnél tűnt fel, mint igazgató 1924-ben. Ez a cég főleg használt autókkal kereskedett. 1927-ben átigazolt a Citroen autókkal foglalkozó Gépkocsi Import Rt társasághoz, amely azonban 1928-ban csődöt jelentett.
Ezután Dietl Huberttel közösen a Lancia márka képviseletét intézték, de az 1929-es gazdasági válság közbeszólt.
Rácz 1933-ban saját neve alatt jegyeztetett be autókereskedést, amelynek székhelye a Liszt Ferenc tér 11. alatti üzlet volt. Itt 1924-1928 között a Kellner Alfréd Autókereskedelmi Rt Chrysler és OM, majd 1928-1929 között a Velox Autókereskedelmi Rt Opel szalonja üzemelt.

A Kellner-féle autószalon 1927-ben. Az autóban Csortos Gyula színművész

Rácz kezdetben Autóbörze név alatt főleg használtautókat árusított. Később az Alfa Romeo, majd a Saurer teherautók is csatlakoztak a kínálathoz. Az üzletben és a magánéletben is minden rendben – 1940-ben Rácz László villát épített feleségének, Honthy Hannának. A második világháború után azonban a házaspár már nem volt együtt. Rácz Lászlót ki akarták telepíteni, de illegalitásba menekült. Végül Tihanyban hunyt el az 1950-es évek második felében.
A Liszt Ferenc tér 11. alatti üzletet 1948-ban May Lajos és Farkas Ferenc „autógumi javító és autófelszerelési szaküzlete” foglalta el. 1950-ben már Adorján János és Sóskuti Jolán alkatrész-üzletét államosították e cím alatt.

Küldd el barátaidnak!
, , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük