Budapest, VI. kerület, Mozsár utca 9

0

Az 1899-ben épült bárházba 1907-ben költözött be a Bárdi József cég

15
A Bárdi József cég, amelyből 1907-ben osztrák segítséggel részvénytársaság lett a Városligeti fasor 42 alatti helyiséget kinőve még ugyanabban az évben (tehát 1907-ben) a Mozsár utca 9 alatt létesített új központi garázst. A Magyar Automobil Újság riportja következik:

bardi_mozsar
„Budapest egyik legérdekesebb látványossága a Bárdi-garage. Kitűnő kézügysségű munkások sürögnek-forognak itt s kora reggeltől késő estig gyors sebességű automobilok futnak ki és be a kolosszális telepen.
A világ leghíresebb automobil-cégének: Berliet, Mercedes kisebb s nagyobb automobiljai sorakoznak a garageban. A fürge, de apró s kecses formájút automobiltól kezdve a kolosszális Mercedes motorokig az automobilok minden fajtája látható itt. A garage igen tágas, üveggel fedett helyiség, melyet három oldalon külön fülkék vesznek körül, ezekben állanak az egyes automobilok elzárt üvegajtók mögött. A kocsik mosás is fedett helyiségben történik, ezen célra egy igen erős vízsugarat kibocsájtó mosókészülék áll. Megemlítendő a remek mintaterem is, melyben az eladásra szánt új automobilok sorakoznak, délszaki növényekkel díszített félkörben. A garageban nappali és éjjeli szolgálat van, így a nap bármely szakában jöhetnek és mehetnek az automobilok. A garagehoz tartozik a dusan felszerelt automobil-alkatrész osztály is, mely állandóan a legújabbat hozza forgalomba, ami ezen a téren kapható, különben pedig állandó tárháza mindannak, amire az automobilistának szüksége van. De nem ebben áll kizárólag a Bárdi-cég hírneve. 1907-ben olyan nagyszabású javítóműhelyt építetett, amely párját ritkítja. Ez a javító-műhely villamos erőre van berendezve. Különösen figyelemreméltó az az igen értékes munkagép, amely automatikusan készíti az automobilokhoz való fogaskerekeket.”

A Bárdi cég hat évig maradt itt, majd 1913-ban az Rt átköltözött a Lehel utca 25 szám alá.

A Mozsár utcai helyiségből az újonnan alakult Cordatic Magyar Gumiabroncs Rt kereskedelmi központja lett. A Cordatic a Magyar Ruggyantaárugyár Rt leányvállalata volt – Bárdi József és e cég szoros kapcsolatban álltak egyással.
Miután a Magyar Ruggyantaárugyárat államosították, utóda, a Taurus Gumiipari Vállalat továbbra is használt a Mozsár utcai helyiségeket (például a ’80-as években a munkaügyi osztály székelt itt), egészen a rendszerváltásig.

Megosztás

Hozzászólás írása

© 2016 Magyarjarmu.hu. Minden jog fenntartva.