Fejes Jenő még az első világháború során tervezte meg lemezmotorját, amelynek kihasználására 1922-ben létesített önálló céget. Előremutató ötlete nem valamilyen ármányon bukott meg: a korabeli öntéstechnika miatt egyszerűen kudarcra volt ítélve.

Zsuppán István kutatásaiból tudható, hogy Fejes Jenő (1877-1951) 1896-ban a Budapesti Felsőipariskolán szerzett műszaki képesítést, gépésztechnikusi oklevelet. Első munkahelye /ami a közben letöltött katonaidejét leszámítva/ 1897-től 1902-ig tartott, a budapesti Fegyver- és Gépgyár Rt. volt, ahol azidőben – a nevében szereplő tevékenységen túl – Rudolf Diesel szabadalma alapján, erőgépként, telepített dízelmotorokat is készítettek. Fejes 1903-ban tanulmányútra indult: a franciaországi Le Havre-ban, az amerikai Westinghouse Társaság ottani leányvállalatánál helyezkedett el. Amikor Aradon beindult a Westinghouse-liszenszű autók gyártása, akkor Fejes az új cégnél kapott munkát.
Innen 1912-ben átcsábították a budapesti Podvinecz és Heisler céghez, ahol főmérnöki állást kínáltak neki. Úgy találta, a gépkocsi motorokra is ráférne a súlycsökkentés. 1916-ban kezdett a kérdéssel behatóan foglalkozni, melynek eredményeként az 1917-ben megrendezett Budapest Hadirepülőgép Kiállításon bemutatásra került a MÁG termékeként az első, jórészt acéllemezekből és csövekből készült, 25 lóerős automobil lemezmotor. Később átnyergelt a Ganz-Fiat repülőgép-motor gyárhoz, majd 1921-ben önállósította magát.
A budai Lenke utcában konstrukciós irodát nyitott. A Fadrusz utcában pedig egy kis műhelyt bérelt. Ezt követte saját gyára, a Magyar Lemezmotorgyár 1922-ben történt megalapítása. Telephelyül, a Daróczi út 1. sz. alatti, volt katonai raktár épületében 3000 m2-es raktárrészt bérelt. Két mérnökkel, Lechner Egonnal és Fábián Lászlóval hozzálátott a motor tökéletesítéséhez és a gyártandó gépkocsi terveinek elkészítéséhez. A fő szempont az volt, hogy lehetőség szerint minden, a gépkocsiknál eddig öntvényből készített alkatrészt, /így a motort, a sebességváltó házat, a kormányművet, a hátsóhidat, a keréktárcsákat/ hegesztéssel állítsanak elő
Nagyjából 1924-re tehető az első Fejes-féle lemezautó első sorozatának elkészülte. A korabeli leírás szerint a 600 kilós alváz „csekély önsúlya a modern könnyűgép szerkesztés elvei következetes alkalmazásának eredménye, melyek az alváznak, más hasonló kocsikéval teljesen azonos szilárdságot, tartósságot és megbízhatóságot kölcsönöznek. Speciális gyártási eljárásunk a súlyos öntött és sajtolt darabokat könnyű és azonos minőségű lemezkonstrukcióval helyettesíti”.
S ez utóbbi állítás volt a Fejes-féle konstrukció Achilles-sarka. A hegesztett lemezkonstrukció ugyanis messze nem volt „azonos minőségű”. Ezek után hiába írták, hogy külföldről mindössze az elektromos berendezést, az akkumulátort, a porlasztót, a „tachométert”, az oleométert, a golyóscsapágyakat, a „futókerekeket”, a fékbetétet, a dugattyúgyűrűket, a zsírzókat és „néhány nemes acélanyagot” vásárolnak, a Fejes-féle autó egyszerűen túl drága és kevéssé megbízható volt.
Készült személy- és teherautó, sínautó, s természetesen a Postának is több, különféle felépítményű jármű. 1928-ban Fejes megpróbálkozott a hadiszállítással is – sikertelenül. Akadt egy angol befektetői csoport, akik liszensz vásárláson gondolkodtak, de azután gyorsan ejtették az ötletet.
Fejes Jenő vállalata 1929-ben beszűntette működését. Az egykori alkalmazottak az ’50-es években az Autó-Motor hasábjain felelevenítették a dicső múltat, kicsit felnagyították Fejes Jenő jelentőségét.
Ha a korabeli pátoszt és a későbbi visszaemlékezések könnyes mélabúját lehántjuk, akkor egy érdekes találmány marad, amelyet az akkor környezetben lehetetlen lett volna sikerre vinni.
Négyesi Pál

Mentés