Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején rengeteg újságcikk, riport, TV-tudósítás foglalkozott a Puli városi kisautóval. Majd a lelkesedés elült, és a Puli szépen lassan eltűnt a horizonton. A jármű története regényes, a rendszerváltáskori vállalkozás tipikus elemeivel fűszerezett.
A hódmezővásárhelyi Hódgép vállalat mezőgazdasági gépek gyártásával és javításával foglalkozott. Az 1980-as években a konvertibilis valuta (fiatalabbak kedvéért: dollár, márka, schilling stb.) égető hiánya gondokat okozott a magyar gazdaságban, így a kormány a termelővállalatokat termékpalettájuk kibővítésére és az export felfuttatására ösztönözte.
A Hódgép kombájnok mellett mezőgazdasági és reptereken használható pótkocsik előállításával próbálkozott – egész sikeresen.
Az 1980-as évek közepén a Hódgép vezetőségét megkereste a svájci Berna teherautók francia képviselője, egy magyar származású külkereskedő. Egészen pontosan a Technoimpex nevű külkereskedelmi vállalatot keresték meg, hiszen abban az időben nem maguk a vállalatok intézték az export-import tevékenységet. Szóval a Technoimpex vezetőségének felvetették, hogy van egy ismerősük, Teddy Marson, aki kiváló francia konstruktőr és van egy új, városi kisautó ötlete. Ha olcsón lehetne legyártatni Magyarországon, akkor Marson garantálja, hogy minden egyes példányra talál vevőt.
A városi kisautók piaca a ’70-es évek második felében, az 1973-as olajválságot követően élénkült meg. Főleg Franciaországban és Olaszországban készültek ezek a 125, majd 250 cm3-es motorral szerelt csöppségek, amelyeket motorkerékpár-jogosítvánnyal is lehetett vezetni. Ezek lettek az egykori buborékautók modernkori leszármazottai.
Teddy Marson már korábban is próbálkozott törpeautókkal, de erőfeszítéseit nem koronázta jelentős siker. Ám ezt sem a Technoimpex illetékesei, sem a Hódgép vezetői nem tudták. Ők csak azt látták, hogy valaki viszonylag könnyű belépési lehetőséget kínál egy új, vonzó piacra. 1985. novemberében megszületett a szerződés a Technoimpex és a Société Marson között, amelynek értelmében a magyar fél 80,000 frankot fizetett a tervekért, és vállalta, hogy minden egyes eladott autó után 150 frankot, továbbfejlesztett autónként pedig 195 frank jogdíjat fizet.
A Hódgéphez 1986-ban megérkeztek Marson tervei, amelyek a visszaemlékezések szerint eléggé elnagyoltak voltak. A Hódgép budapesti tervezőintézete, a Hódgépfett (későbbi nevén Gépfett) alapos átalakításokat eszközölt. A formatervezők közül ki kell emelni Szolár Tibor nevét.
1987-re elkészültek az első mintapéldányok. A műanyag karosszériát a Balatonfüredi Hajógyár készítette, de Hódmezővásárhelyhez közeli cégek is beszálltak, ahol tudtak. Az először Hungi, majd Pouli végül Puli nevet viselő csöppséget Yanmar gyártmányú 273 cm3-es dízelmotor hajtotta, a fékeket a francia Luchier cégtől vásárolták. Hamar kideült, hogy a Yanmar motor „sem műszaki, sem környezetvédelmi paramétereiben nem felelt meg az elvárásoknak. Ugyanez vonatkozik a Luchier cég által gyártott fékszerkezet konstrukciójára is”.
1989 tavaszára – úgy tűnik – sikerült kiküszöbölni a minőséggel kapcsolatos összes problémát. A Yanmar-féle dízel helyére az olasz Lombardini cég 6 LD 325 típusjelzésű, kiegyensúlyozottabb működésű dízelmotorja került. A belsőteret átalakították: az ajtókárpitok az ülésekhez hasonló szövetborítást kaptak, szebb lett a műszerfal stb. A karosszéria előállítására a korábban motorcsónaktesteket és bevásárlókosarakat készítő hajdúszováti Lenin Termelőszövetkezet műanyagrészlege rendezkedett be, az Ikarus Móri Alkatrészgyártó Leányvállalata az üléseket, a Bakony Művek az ablaktörlő lapátokat, a salgótarjáni Síküveggyár a szükséges üvegeket szállította stb.
1989-ben megkezdődött az autócska szériagyártása és értékesítése. Visszaemlékezések szerint mivel Marson nem tudta állni a szavát, szükség volt megfelelő helyi partnerekre. Először a francia Lada-importőrt, Jacques Poch urat keresték meg, ám ő úgy vélte, hogy a Puli minősége még rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Ezek után került a képbe Jean Hardy, aki nagyobb tételt rendelt a Puliból. Ám Pikali Sándor, a Puli-projekt egyik kulcsfigurája szerint Hardy sohasem fizetett a járművekért – hol minőségi problémák, hol más kifogás miatt. Hasonló gondok akadtak Bruno Fridezzel, egy svájci üzletemberrel, aki elektromos Pulikat akart. Át is adott egy 6 kW-os motort, hajtóművet, akkumulátorokat és vezérlőegységet is. Ám az elkészült végeredménnyel nem volt elégedett. Pikali Sándor emlékei szerint végül vásárolt több dízel Pulit, de nem elég, hogy nem fizetett, még több szakembert is elcsábított a Hódgéptől. Ez utóbbi csapat rövid ideig Tavria (!) alapokra készített néven elektroautókat, ám a projekt gyors kudarcra volt ítélve.
Mindenesetre Hardy és Fridez segítségével 1989-1990 folyamán a Puli 4DL nevű járműből 145 darab talált gazdára Franciaországban, a Pinguin nevű változatból 125 darab Svájcban.
Ezen kívül a nyugatnémet Walters cég részére kifejlesztettek egy 50 cm3-es Sachs motorral szerelt változatot. „Ez a konstrukció vízhűtéses hűtőrendszerrel, új kialakítású variátorral és hajtóművel, valamint dobfékes fékszerkezettel és a nyugat-német előírásoknak megfelelő 100 százalékos terhelhetőségű biztonsági öv bekötési pontokkal” készült. Sajnos a Walters cég gyorsan visszalépett az üzlettől, így ebből a változatból csak néhány mintapéldány épült.
Időközben a vasfüggöny ledőlt, a Szovjetunió rogyadozott, majd szétesett, a KGST megszűnt – eljött a rendszerváltás időszaka. A Hódgépet is privatizálták. A Pulira szakosodott ELGA Elektromos Gépjármű és Alkatrész Leányvállalatból 1991 májusában létrejött a Puli Jármű és Gépgyártó Kft, amelynek vezérigazgatója Pikali Sándor lett.
Pikali az előre menekülés taktikáját választotta. 1991-re ugyanis a francia és a svájci partnerek is megszakították az együttműködést.
1991 őszén, a Budapesti Autókiállításon megjelent a modernebb Puli 107E (későbbi nevén Puli 2E). Ez már villanyüzemű volt. 1992 folyamán elkészült a Puli szertartás-kocsi és a Puli teher próbadarabja is. Akkor még úgy nézett ki, hogy Magyarország rendezheti a világkiállítást 1996-ban. Erre egy egész járműcsaláddal készültek, amelyek végül rajzasztalon maradtak. A dokumentumokban szerepelt robogó, kismotor és többféle személyautó (beleértve egy egyterű változatot is).
Ugyanebben az évben Demszky Gábor budapesti főpolgármester is kipróbálta a Pulit. Ám a 899,000 forintos ár teljesen ellehetetlenítette a hazai értékesítést.
Az ambíciózus terveknek hamar vége szakadt: 1993-ban a Puli Kft csődvédelembe menekült, majd felszámolták.
A pontos gyártási mennyiség nem ismert, a levéltári adatok szerint 1991 december 31-ig
Franciaországban: 162 darab dízel, Németországban: 120 db elektromos, Svájcban: 228 db elektromos, Magyarországon:15 db dízel és 1 elektromos Puli talált gazdára.
1992 májusában így festett az azévi értékesítési terv:
Franciaországban: 2 db elektromos, Németországban 228 db elektromos és 122 db benzines, Svájcban 150, Olaszországban 156, Magyarországon 20 db elektromos. Ennek megvalósulása nem ismert, de az tény, hogy egy 1992 augusztusában kelt raktárjegyzékben a legmagasabb alvázszám 495 volt.
Mivel a Puli Kft 1993-ban csődvédelembe menekült, majd felszámolták, nem valószínű, hogy a teljes gyártási mennyiség meghaladta az 1000 darabot. Ezt a feltételezést erősíti Legát Tibor, aki 1998-ban 750 darabos értékesítési mennyiséget említett.
Forrás: Magyar Országos Levéltár XXIX-F-365 Hódgép iratok, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve, Thierry Astier, Pikali Sándor, Legát Tibor
5 éve a hozzászólásodnak. Lesz e gyártás? :))
Ha egyszer sok pénzem lesz, megveszem a gyártósort… és gyártok! 😀