Szisz Ferenc (1873-1944) – mozdonyvezetőből autóversenyző

Francois Szisz, aki Szisz Ferencz néven született Szeghalmon 1906. június 26-27-én megnyerte a Automobile Club de France által meghirdetett Grand Prix versenyt, s ezzel örökre beírta magát az autósport hallhatatlanjai közé.

Szisz Ferencnek 20 éve szobrot állítottak a Hungaroringen, szülőfalujában is szobor és minikiállítás foglalkozik életével.
Életének korai szakaszáról kevés hiteles információ áll rendelkezésre. Édesapja Szisz János „urasági lovászmester” volt gróf Wenckheim Frigyes birtokán. Egy 1905-ben Franciaországban megjelent rövid portréból kiderül, hogy fiatal korában a vasutak és a gépészet érdekelte. „Nagyszerű tanulmányi eredményeit követően Francois Szisz mint főmérnök helyezkedett el a Magyar Államvasutaknál” áll a portréban. „Erős mozdonyát sokszor vezette a Duna mellett földeken, s a festői Tirolban” folytatódik a cikk, amelyből kiderül, hogy Szisz hamar megunta a mozdonyvezetői létet. Franciaországba utazott, s a Párizs közeli Montrouge-ban egy kohászati üzemben helyezkedett el. Itt ismerkedett meg a Renault testvérekkel, Louis-sal és Mercellel.
Szisz érdeklődött az automobilok iránt, s műszaki tudásával elkápráztatta a két Renault fivért, akik munkát ajánlottak neki. Sziszből hamarosan autószerelő lett, majd „teszt művezető”. 1902-ben a Renault is benevezett a Párizs-Bécs autóversenyre – Louis és Marcel is nekivágott a többnapos menetnek. Louis a navigátor/szerelő/utitárs pozícióra Szisz Ferencet választotta. „Az egykori mozdonyvezető ismét megízlelte a sebesség örömét”. A versenyt végül Marcel Renault nyerte meg, aki egy évvel később a Párizs-Madrid autóversenyen halálos balesetet szenvedett.
Szisz 1905-ben tért vissza a versenypályára, immár mint pilóta. 1905-ben rendezték meg utoljára a Gordon Bennett kupát, amelyen minden nemzet 3-3 autót nevezhetett. A francia válogató futamon a három Renault pilóta közül Szisz bizonyult a leggyorsabbnak, de az időeredménye nem volt elég ahhoz, hogy bekerüljön a versenyre. Az év végén Amerikában a Vanderbilt kupán képviselte munkaadóját, de azt a versenyt félbe kellett szakítani.
Európában ezalatt a Gordon Bennett rendezvényekkel kapcsolatos elégedetlenség egyre nőtt. Az, hogy egy ország csak három autót nevezhetett be roppant kevésnek bizonyult. 1904-ben Franciaországból 29 nevező közül kellett az előválasztásokon dönteni. DeDietrich, Darracq és társaik kimaradtak. 1905-ben a Panhard és a Renault sem került be a trióba. Az Automobile Club de France éppen ezért új verseny kiírását határozta el. 1901-ben már Pau-ban tartottak egy „Grand Prix” azaz Nagydíj nevű rendezvényt; ám az első „valódi” Nagydíjra 1906-ban került sor. LeMans-tól keletre egy 103 kilométer hosszúságú „pályát” alakítottak ki: kerestek jobb minőségű utakat, s azokat ahogy tudták összekötötték. E pályán kellett hat-hat kört megtenni két nap alatt. Az egyik legnagyobb nehézség az átkötő utakban rejlett: azok ugyanis kis mezei ösvények voltak, amelyeket egyszerűen pallókkal fedtek le. Szálló por, kavicsok, hepehupás pallók és a 49 fokos hőségben elolvadó és felfröccsenő beton- mai szemmel nézve elképesztő körülmények között állt rajthoz 32 versenyautó 1906. június 26 napfényes reggelén. A Renault, a Brasier, a Clement-Bayard, a Darracq, a FIAT, a Hotchkiss, a Lorraine-Dietrich, az Itala, a Mercedes és a Panhard-Levassor 3-3 autóval, míg a Gregoire és a Gobron-Brillié 1-1 autóval képviseltette magát.
A két napos versenyt összesen 11 autó fejezte be. Az első helyen Szisz Ferenc végzett 12 óra 14 másodperces idővel, ami 101 km/h átlagsebességet jelentett!!!! A Renault versenyautó hidraulikus lengéscsillapítókat és könnyebben leemelhető gumiabroncsokat kapott. Ez a sűrű gumicserénél jelentett óriási előnyt.
Hírek szerint Szisz a győzelméért 45000 frank jutalomban részesült és megkapta a francia állampolgárságot. A francia sajtó keblére ölelte: megjelent a versenyről szóló saját beszámolója, s persze hosszú cikkekben méltatták teljesítményét.
1907-ben ismét elindult a Nagydíj versenyen, ahol második helyen végzett. 1908-ban nem sikerült célba érnie. Még egyszer rajthoz állt Amerikában, de ott is kiesett.
1908. után a Renault úgy döntött, hogy visszavonul a versenyzéstől. Szisz is váltott: önállósodott, s a Párizs közeli Neuilly-sur-Seineben megnyitotta garázs műhelyét.
Időről időre visszatért a versenypályára: 1914-ben egy Aldával indult a Francia Nagydíjon, 1923-ban a La Buire csapatát segítette.
Az 1930-as években nyugdíjba vonult, s 1944. február 21-én hunyt el. Feleségével közös sírját a Renault gondozza.
Magyarországon a korábban említett emlékműveken kívül a Hungaroring első kanyarját is Szisz-kanyarnak nevezték el. 2006-ban bélyeget is kiadtak Szisz emlékére.

Ál-Szisz
Rózsa György szakújságíró 1956-ban az Autó-Motorban érdekes riportot közölt: „Beszéltem a világ első GP-győztesével” címmel. A „Szisz Ferenc”-cel készült interjúban egészen hajmeresztő mondatok szerepelnek. „A pesti Helios garázsban tanultam a szerelést” állította az idős bácsi, ami Szisz életrajzát tekintve egészen bravúros teljesítmény, hiszen mire a Helios garázs létrejött ő már régen Franciaországban dolgozott. Ráadásul az is kiderült, hogy „négy hónapja” dolgozott csak a Renault-nál amikor sor került a Nagydíj-versenyre. A kevéssé felkészült közönségnek éveken át adagolták az ál-Szisz nyilvános megjelenéseit. Itt kell megemlíteni, hogy Haris Lajos és Ottó – tőlük szokatlan módon – a tisztánlátás érdekében dokumentumokkal bizonyították, hogy az illető nem lehet a valódi Szisz. Néhány év után az ál-Szisz pályafutása véget ért.

Források/bővebb információ:
gallica.bnf.fr
– A Fortepan néhány éve lehetőséget kapott a Francia Nemzeti Könyvtártól, hogy Sziszhez kapcsolódó fényképeket közölhessen. Pár szerepel a galériában, a teljes sorozat megtekinthető itt.
Sury Géza angol nyelvű életrajza, amelyben szerepel a Haris testvérek által előbányászott keresztlevél is
Méhes Károly szakíró által alapított Facebook oldal

Küldd el barátaidnak!
, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük