Varga Gyula (Pécs)

Idősebb Varga Gyula az 1890-as években Zupka Lajosnál tanulta ki a kocsigyártó mesterséget, majd 1896-ban Pécsre költözött. Valószínűleg 1898-ban nyitotta meg önálló kocsigyártó vállalkozását. A kezdeti kis üzemből gyár lett, ahonnan az Osztrák-Magyar Monarchia egész területére eljutottak a luxus hintók, majd a 29 vármegyében működő postahivatalok részée a zöld postakocsik (több száz darab).
Fia, ifjabb Varga Gyula sugallatára az 1920-as években a cég rátért autókarosszériák előállítására is. 1926-tól a Rákóczi út 34. alatt működő, 25 munkást foglalkoztató üzem Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyár néven folytatta működését. Személy-, teher- mentő- és tűzoltautó karosszéria is készült a telepen, majd társas-gépkocsi, azaz autóbusz-felépítmények. Egy 1926-os riport így számolt be a Rákóczi úti központról: „Az utca felüli fronton hatalmas tükörablakok mögött van a cementpadlós raktár, ahova a kész autókat helyezik le. A gyár ez idő szerint 25 munkást foglalkoztat. A különböző műhelyek az udvarban vannak elhelyezve. Itt van a garázs is. Azután sorba jönnek a kovács és lakatos, majd a bognárműhely. Következik a fényező, kárpitos és kilakkozó műhely. A fényezőben éppen postakocsikat fényeznek zöld színre. A kárpitos műhelyben egy tizenkét-személyes autóbusz ülései készülnek. Az udvaron egy hatalmas rajztábla, ezen készülnek a karosszéria tervek. A készítőjük ifj. Varga Gyula, aki most készül hosszabb külföldi tanulmányútra. … A telepen garázs és benzinkút áll az autók rendelkezésére”.
A Varga cég, amely egy időben a Mercedes-Benz területi képviseletét is ellátta, egészen a második világháborúig fennmaradt.

Dr Varga Csaba, ifjabb Varga Gyula fia 2016-ban adta ki a cég történetéről szóló könyvt, amely a képgaléria forrása. A bejegyzés ezen kívül Trebbin Ágost- Lehmann Ferenc: A pécsi villamosvasút és autóbusz-közlekedés című 2007-ben kiadott kötetére támaszkodik.

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük