Az 1956-os forradalom után Magyarország politikai vezetői előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a lakosság számára bizonyos engedményeket kell tenni, szakítani kell az addigi értelmetlen szigorral és megszorításokkal, ellenkező esetben borítékolhatók újabb véres események.
Ezek az engedmények, a társadalommal szemben gyakorolt gesztusok, gyakorlatilag az élet minden területét felölelték, de leginkább a lakosság életszínvonalának emelése állt a középpontban.
Az életszínvonal növelése a javak gyarapodásán keresztül is megmutatkozott. A kádári megvesztegető politika az egyén anyagi felemelkedését elismerte, sőt támogatta.
A növekvő átlagkeresetek már rövid idő elteltével a tartós fogyasztási cikkek vásárlása felé fordították a lakosság érdeklődését. Egyre többen engedhették meg maguknak a hűtőszekrényt, a televízió készüléket, a motorkerékpárt és a személygépkocsit. Tekintve, hogy ezek közül a személygépkocsi volt a legértékesebb, annak birtoklása, később már a típusa is státuszszimbólummá vált.
Az 1958-as évtől kezdődően a magánautó vásárlásnak megszűntek az adminisztratív korlátai, így elméletileg bárki autótulajdonos lehetett, akinek megvolt a rávaló pénze. Autót vásárolni, főként új autót vásárolni azonban a szocialista hiánygazdálkodás keretei között nem volt egyszerű. Bürokratikus ügyintézés, évekig tartó várakozás, korlátozott típusválaszték jellemezte a Kádár-korszak autókereskedelmét. Érthető hát, ha a lakosság igyekezett más módon új gépkocsihoz jutni. A kezdetben valóban elhanyagolható magánimportot itt nem említve, erre csak egyetlen törvényes mód kínálkozott: nyerni.
Sipos Tamás az itt ingyenesen letölthető írásában a Kádár-korszak autónyereményeinek történetét mutatja be, a konszolidáció kezdetétől az 1990-es rendszerváltásig.
Letöltés:
Sipos Tamás: Autónyeremények, nyereményautók a Kádár-korszakban
