Lassan 10 éve már, hogy Kelemen Zsuzsa jóvoltából Klement Antal fotói elérhetők a Fortepan archívumban. Klement Antal ritkán szerepelt a hírekben, ám hagyatéka számos érdekességet rejt. Ezekből válogattunk.
Dr Klement Antal (1903-1960) polgári család sarjaként született Szegeden. Bár nagyapja és édesapja is tanító volt, őt nem vonzotta ez a pálya. Érettségi után Budapestre költözött – egy ideig a Műszaki Egyetemen tanult, végül jogászként diplomázott. Vélhetően a jogi karon ismerkedett meg a vele egykorú dr. Zsótér Bertalan ügyvéddel. Zsótér szintén Szegedről származott. A társaság tagja volt földijük, Wéber Oszkár is. Zsótér és Wéber 1927-től a Méray Motorkerékpárgyár Rt gyári versenyzőiként indultak különböző futamokon.
A Klement-Zsótér barátságot jelzi, hogy utóbbi családi fényképei között több Klement Antalt ábrázoló kép is található. Ebben az időszakban mindketten Méray motorokat használtak, sőt Klement – aki a diplomázás után visszatért Szegedre – több helyi túraúton, kiránduláson is részt vett.
Szegeden új fejezet kezdődött Klement Antal életében, amikor megismerkedett édesapja egyik tanítványával, Balasi Máriával. Balasi Mária kereskedelmi iskolába járt, majd női szabóságot tanult. Miután a fiatalok összeházasodtak Balasi háztartásbeli maradt – egészen az 1950-es évekig. A családi fényképekből kitűnik, hogy a házaspár mindkét tagja szerette a motorokat és az autókat is.
Klement Antal az 1930-as évek elején Csengelén lett jegyző, majd Szegeden a Városházán helyezkedett el. Rendes polgári foglalkozása mellett a motorozást sem hanyagolta el: 1934-ben Szegeden megalakult a KEAC azaz a Kitartás Egyetemi Athlétikai Club motoros szakosztálya, amelynek ő lett az intézője. Ezen kívül
mellékállásként a környékbeli autósok, motorosok járműveil foglalkozott. A Délmagyar archívumában több reklámja is megtalálható, amelyben autóügynökként, közvetítőként hirdetett eladó gépkocsikat.
A második világháború során Klement Antal Kelemenre változtatta a nevét, de ez sem segített: 1946-ban B listázták, azaz távoznia kellett a közigazgatásból. Ettől kezdve motorok és alkatrészek eladásából, javításából élt. Az 1950-es évek második felétől engedélyezték, hogy az MHSZ motoros oktatója legyen. 1960-ban hunyt el. Lánya, Kelemen Zsuzsa akkor 16 éves volt, így nem sokat tudott beszélni édesapjával a második világháború előtti eseményekről. Ám a vér nem válik vízzé: megörökölte édesapja D-Csepel motorját, amelyet szívesen használt. Később egy Simson Schwalbe robogóra nyergelt át. Az ő fia ezen a Simsonon tanult motorozni, s nála dacára egy súlyos balesetnek a mai napig megmaradt a motorkerékpárok iránti szeretet.
























