Autóbusz vállalkozók

Az 1899-1949 közötti időszakban a Budapesten kívüli autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos vállalkozások Magyarországon három kategóriába sorolhatók:
– városi üzemeltetésű járatok (pl. Kecskemét, Szeged)
– A Magyar Királyi Posta, majd 1927-től a Magyar Vasutak Autóközlekedési Rt (későbbi nevén MÁVAUT, majd 1970-től Volán) által üzemeltett járatok
– magánvállalkozók kísérletei

Ezzel a harmadik kategóriával általában helytörténészek szoktak foglalkozni. Valóban egy-egy város, régió történetéhez hozzátartozik a tömegközlekedés megszervezése. Átfogó, teljes Magyarországra vonatkozó táblázat még nem született. Pedig érdemes megörökíteni azoknak a tevékenységét, akik egykor a legkülönbözőbb járművekkel próbálták meg embertársaik életét megkönnyíteni. A feladat nem könnyű, hiszen számos vállalkozó vagy nagyon rövid ideig működött, vagy egyáltalán bele se kezdett az engedélyezett személyszállításba. Éppen ezért a lenti táblázat is csupán vázlatos sorvezető kíván lenni. Örömmel fogadjuk a pontosításokat, kiegészítéseket.

Kezdőidőpontnak 1899-t választottuk. Székesfehérvárott egy vállalkozó két Daimler társaskocsival megpróbált autóbusz-járatokat üzemeltetni, de a közönség nem mert felszállni a zörögő, zajos járműre. Éppen ezért néhány hónapnyi kísérletezést követően a vállalkozó be is szűntette tevékenységét. A záróidőpont 1949, amikor ezeket a vállalkozásokat is államosították.

A táblázatban vállalkozókra, járművekre, helyszínekre lehet keresni, míg a térképen útvonalak alapján lehet tájékozódni.

Barba Péterné

1928-ból származik özv. Barba Péterné budakeszi lakosnak személyszállításra vonatkozó iparengedélye: Budakeszi községből a gyógyszertár feletti omnibusz megállóhely mellett levő végállomástól, a Budapest székesfőváros területén levő Szarvas-Csárda végállomásig és vissza. A…

Bővebben