Budapest, VII. kerület, Kertész utca 24-28

Egy garázs, amely ma is megvan.


Az 1920-as évek elején a VII. kerület Kertész utca 24-28. szám alatt épített egy hatalmas bérházat a Cyklop Építő és Ingatlan Rt, amelynek része volt a parkológarázs és egy további garázsépület.

cyklop2
Az emeletek közt a közlekedés vasbetonból készült rámpákon történik. Forrás: Érdekes Újság, 1924. november

cyklop3

Az új garázs három emeletsorból áll, a középső emeletsorban 56 masszív fakapukkal zárható box van, a másik két emeletsorban 200 autó fér el. Forrás: Érdekes Újság, 1924. november

cyklop4
A garázs megnyitásánál megjelent Auguszta főhercegnő és József Ferenc főherceg is. Forrás: Érdekes Újság, 1924. november

A garázsépületre 1928-ban plusz emeletet húztak, amelynek eredményeképpen kétemeletes lett s 250 gépkocsi befogadására volt alkalmas.
cyklop1

Kezdetben a cég saját leányvállalata, a Cyklop Garage Rt próbálta megtölteni a rendelkezésre álló hatalmas helyet. Karosszéria- és fényező műhelyt rendeztek be, gumikat, alkatrészeket, sőt egy időben komplett gépjárműveket (Studebaker és Tatra) is árusítottak az utcára néző üzlethelyiségekben. Az igazgatásban segítségükre volt az Automobil Kereskedelmi Kft, amelynek székhelye a Gizella (ma Vörösmarty) téren volt, de a cég vezetője, Reiman Gyula színes élete folyamán rengeteg gépjárművel kapcsolatos vállalat működésébe bekapcsolódott.

cyklop5
1928-1929 folyamán Szilárd Béla alkatrészkereskedő, aki a Nagymező utca 15. üzlethelyiségeiben működött, egy fióklerakatot működtetett a Cyklop Garage-ban. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

A gazdasági válság kitörése előtt Farkas Borbála vette bérbe a garázst, aki „Középeurópa legnagyobb garage”-ként hirdette a telepet. Ekkor már benzinkút is üzemelt helyben s több rövid életű vállalkozás próbálkozott az üzletekben.
Farkas Borbála nem sokáig bírta a csökkenő keresletet, ekkor az egykori Skoda-kereskedő, Herskovits Ignác költözött be egy rövid időre, majd két okleveles mérnök, Deák István és Hoffmann György üzemelésében működött a második világháborúig a komplexum.
A háború után az Autótaxi NV, majd a Főtaxi foglalta el a garázst. A mára alaposan megkopott fényű épületegyüttes jelenleg parkolóház, legfelső szintjén évekig a Kultmobil oldtimer-vállalkozás üzemelt.
Az épületen CYKLOP Garage, illetve YKLO Garage feliratok emlékeztetnek a régvolt dicsőségre.

FRISSÍTÉS: 2017. decemberben a 24.hu írt az épület történetéről.

Küldd el barátaidnak!
, , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük