Rédl Miksa csákvári kereskedő 1925-ben elhunyt. Üzletét felesége, Rédl Miksáné született Grünbaum Zseni folytatta tovább. 1929-ben Stanics Bélával közösen átvették Polgár Ferenctől a Csákvár-Székesfehérvár járat üzemeltetését. Ennek útvonala: Székesfehérvár Buza…
A Történet
Rehmann Ferencz
Az engedélyokiratokban Reimann Ferenc, Rémann Ferenc és Rehmann Ferencz néven is szereplő vállalkozó 1927-ben öt évre kapott engedélyt a Győr Nagymórichida útvonalra.
Renault-buszok
Magyarországon az 1920-as évek közepétől használtak Renault-buszokat. A Debreceni Helyivasút, továbbá Pécs és Szeged városa mellett Strompf Pál is a francia cég buszára voksolt.
Rendszámok: 1901-1910
Az első rendszámokat Budapesten osztották ki. A folyószámos rendszer 1910-ig maradt fenn.
Rendszámok: 1910-1922
1910-ben az egész országra kiterjedő nyilvántartást vezettek be. A Magyar Királyság területét gépjárműkerületekre osztották.
Rendszámok: 1922-1933
Az első világháború és a Monarchia felbomlása után Magyarországon az állomány felmérésével együtt új rendszámot vezettek be.
Rendszámok: 1933-1945
Az 1926-os új nemzetközi közlekedési egyezmény bevezetésére Magyarországon 1929-ben került sor, majd 1933-ban a rendszámokat is lecserélték.
Rendszámok: 1945-1948
A második világháború után néhány évig az átmeneti időszakban átmeneti rendszám-struktúrát használtak.





