1948-ban visszatért a két betű három számos rendszám, amely területi felosztás helyett a gépjárműfajtákat vette figyelembe.
A Történet
Rendszámok: 1958-1990
1958-ban vezették be a két betűből – négy számjegyből álló kombinációt, amely 32 éven át maradt használatban.
Réty és Társa Pesthidegkúti Autóbuszközlekedési Bt
A céget Réty István és Réty Istvánné szül Szabó Julianna alapította (érdekesség, hogy egy másik engedélyokiratban Réthy Lajos és Littkay László nevei szerepelnek). 1928-ban a Pesthidegkút Hűvösvölgy Máriaremete Solymár útvonalra…
Riegel Antalné
Riegel Antalné 1927-ben kapott engedélyt a rendkívül népszerű Budakeszi – Budapest, Szarvas-csárda útvonalra, ahol egy Spa gépkocsit járatott. Az útvonal a Rieger családnak ismerős lehetett, hiszen korábban, 1925-ben Rieger József…
Sári Károly
Sári Károly ráckevei kocsmáros 1928-ban kapott engedélyt helyi járatra, amely Ráckeve- Becsei kereszt között közlekedett. Az engedély arra is kitért, hogy „a személyszállítást 1 darab 10 személyes B 24—878 forgalmi…
Schedbauer Ödön
Schedbauer Ödön tornaljai lakos 1927-ben a Tornalja-Bánréve útvonalra kapott engedélyt.
Schwab Richárd
A kapuvári Schwab család vendéglőt üzemeltett, Richárd szikvizgyárat alapított, s sörnagykereskedéssel is foglalkozott. Ezen kívül 1927-től több autóbusz-járatot is indított a környékre. A Magyar Waggon és Gépgyár rendelési könyvében is…
Schwarz Manó
Schwarz Manó makói lakos, akinek édesapja fűrészüzemet üzemeltetett „[ahogy] elérte az önálló kereskedővé váláshoz szükséges harminc éves kort, vállalkozásai sorát indította. 1932-ben cséplőgépet vett és bércsépléssel foglalkozott, amelyet 1938-ig folytatott.…


