Perner János

A hazai autóbusz-vállalkozók egyik „veteránja” Perner János szőlőtermelő, borkereskedő és vendéglős, aki 1912-ben már két DeDion-Bouton társaskocsival fuvarozta az utasokat Budakeszi község és Zugliget között.
Az 1912-es engedély szerint:
„Minthogy a székesfővárosi közlekedési vállalat részvénytársaság, mely a vele kötött szerződés értelmében a szomszédos községekbe társaskocsi közlekedés berendezésére előjoggal bír, a folyamodó által kért automobil-társaskocsi közlekedés engedélyezése ellen kifogást nem emelt, s ennek további fenntartása közforgalmi és közrendészeti szempotból akadályokba nem ütközik, a tanács folyamodónak engedélyt ad arra, hogy Budakeszi község és a Zugliget között 1913. évi április 30-ikáig terjedő időtartamra ‘két kocsival automobil társaskocsi közlekedést rendezhessen be és tarthasson fenn, a következő feltételek mellett:
1. A közlekedés csakis szilárd alkotású, erős fékszerkezeírel bíró és a székesfővárosi m. kir. államrendőrség főkapitányi hivatala által forgalomképesnek nyilvánított automobil-társaskocsikkal gyakorolható.
2. A menetsebesség óránként 20 kilométernél nagyobb nem lehet.
3. A társaskocsikra a hatóságilag megállapított férőhelyszámon felül utasokat felvenni nem szabad.
4. A folyamodó által bemutatott menetrendet a tanács jóváhagyja, amely szerint a társaskocsik Budakesziről délelőtt; 6 óra 30 p., 7 óra 30 p. és 9 óra 30 perckor, délután 1 óra 30 p., 3 óra 30 p., 5 óra 30 p. és 7 órakor; a Zugligetből pedig délelőtt: 7 óra, 8 óra 30 p. és 10 órakor, délután 2 órakor, 4 óra 30 p., 6 óra 30 p. és 7 óra 30 perckor indíttatnak.
5. A viteldíj egyszeri menetre oda vagy vissza személyenkint egy korona, külön megrendelt kocsiknál személyenként két korona.
6. A menetrend, férőhelyek és viteldíj táblázat a kocsiban és az állomáshelyeken szembetűnő helyen kifüggesztendő. ”

A Budakeszi-Budapest, Szarvas-csárda járat egészen az 1930-as évekig fennmaradt, amikor már Perner Heim Ferenccel társult.
1928-tól Perner az Etyek-Biatorbágy járatot is üzemeltette, amelyet 1933-tól már szintén Heimmel közösen üzemeltetett.

2020. augusztus 10. hétfő 15:05
  • Distance Instructions
Label
Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük