Zalaegerszegi Autóbusz Vállalat

„Az első zalaegerszegi Autóbusz Vállalat 1927. június 14-én helyezte üzembe autóbuszát. A tudósító szerint a premier nem volt „anyagilag fényes.” „A járókelők értetlenül, a fiákeresek és bérautósok pedig nem valami barátságos ábrázattal nézték a vasúti vagon formájú, nehézkes járművet,” utas sem igen akadt, „így van ez addig, míg hozzá nem szoknak az emberek.” A premier száraz időben, száraz úton történt, ám mi lesz azzal a járattal, „amelyet az autóbusz esős időben , sáros úton fog végezni.”
A vállalkozó két autóbuszt is üzembe helyezett. A járat útiránya: Ola-külváros, Ebergényi út, Ola utca, Rákóczi út, Kazinczy tér, Széchenyi-tér, majd a Kossuth Lajos utcán végighaladva a főállomás épületéig tartott és vissza. A busz menetrend szerint közlekedett, a viteldíj szakaszonként 10 fillér, az indulóponttól a Széchenyi térig (Bárány szálló) 30 fillér. Az egész vonalon végig 60 fillér. A nagyobb poggyászokért 10 fillért kellett fizetni. A szöveges sajtóreklámban a vállalat vezetői tisztelettel kérték a „nagyérdemű közönség pártfogását” írja Megyeri Anna a zalaegerszegi autóbusz-közlekedés történetéről szóló tanulmányában A járatok valószínűleg az 1930-as évek elejéig működtek.

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük