Dedics Ferenc (1879-1929)

Dedics Ferenc üzemeltette Magyarország egyik legelső motorkerékpár-építő vállalkozását, amely később, egészen a második világháborúig javítóműhelyként funkcionált.

Dedics Ferenc (1873-1929) és testvére, Kálmán, miután kitanulták a lakatos mesterséget, inaséveiket Németországban töltötték, ahol “huzamosabb ideig Berlinben, a motorkocsi gyárban dolgoztak és Münchenben egy motorkészítő műhelyben, amely iparágat ott 3 éven át tanulmányoztak és sajátítottak el gyakorlatilag is”.
Hazaérve, 1903. május elsején kis műhelyt nyitottak Budapesten, ahol kezdetben kisebb és nagyobb benzinmotorokat készítettek és motorkerékpárokat is. Az egyik legelső Dedics motor ún. “stéher” volt, azaz kerékpárversenyeken a kerékpárokat felvezető szerkezet. 1906-ban a cég a III. Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon saját standdal jelentkezett, ahol több motorkerékpárt is kiállítottak, s “a zsűri ezüst éremmel tüntette ki őket”. Ekkor már “motorkerékpár-építő és automobil-javító műhelyként” hirdette magát. 1907-ben Dedics Ferenc államsegélyért folyamodott. Kérvényéből tudható, hogy hat segédet és 10 tanoncot foglalkoztatott. Még egy kisautó építésével is próbálkozott, de nem sokkal később, amikor nagyobb műhelybe költözött, már kizárólag gépkocsik reparálására koncentrált.

Pásztélyi András Dedics motorkerékpárján 1907 körül
Dedics kísérleti automobilja

Egyhengeres, vízhűtéses 2 1/2 illetve 2 3/4 lóerős motorkerékpárokról történt említés a korabeli forrásokban, illetve DeDion beépítésről. Mivel egy 1930-as statisztika még 8 működő Dedics motorkerékpárt regisztrált, feltehető, hogy ennél jóval több készülhetett.
A Dedics-féle műhely másik érdeme, hogy a XX. század elején a lassan bimbózó repülést is segítették.
Az ő motorjaikkal repültek 1909 és 1913 között azok az ifjú és bátor konstruktőrök, akik a rákosmezei reptéren próbálkoztak.

Interjúrészlet Katzer Ödön főmérnökkel, a Dedics testvérek mérnökével – Közlekedési Múzeum:

Küldd el barátaidnak!
,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük