A 81 éves korában, 2010 telén elhunyt Szabadi Kálmán leginkább hajókonstruktőrként volt ismert, ám egy remek kisautót is készített.
Törpeautó
Domoszlai István
Jelenleg Budapesten található ez a háromkerekű kisautó, amelyet Domoszlai István épített Debrecenben.
Császár József
„Építeni kell, életem főművét még nem építettem meg” – ez a most 61 éves Császár József mottója (az interjú 2018-ban készült) A pilisszentiváni autószerelő 14 éves korában rajzolt először járművet,…
Pente
Pentelényi János, a Csepel Motorkerékpárgyár konstruktőre 1945-1947 között készített kisautója, amely végül sajnos nem került sorozatgyártásba.
Törpeautó-program Magyarországon (Alba Regia, Balaton, Úttörő)
A magyar motorizáció történetében érdekes lábjegyzet az 1950-es évek közepén felmerült ötlet: állami irányítással készüljön egy, az Isettához hasonló törpeautó Magyarországon. Számos bizottsági ülésen és néhány mintapéldányon kívül a tervből nem lett semmi.





