2014.08: Szabadi Kálmán életműkiállítás

Szabadi Kálmán kiváló hajókonstruktőr 2010 novemberében hunyt el. Nemrég Vácon megnyílt egy életmű-kiállítás, amely több érdekességgel is szolgált.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Fotó: Steszkál Sándor

Az általa épített Festival kisautót mi is bemutattuk. Néhány éve egy magyar magángyűjtő megvásárolt egy érdekes kisbusz-maradványt. Erről hamar kiderült, hogy a Festival alapjaira épült.

otexpo_magyarjarmuhu

Ma már azt is lehet tudni, hogy a kisbusz építője is Szabadi Kálmán volt! Fia, Szabadi Péter és mások is emlékeztek erre a fura szerkezetre. Úgy tűnik miután Szabadi Kálmán eladta a Festivalt, az új tulajdonos összetörte a járművet. A roncs visszakerült Vácra, ahol Szabadi Kálmán egy budapesti mozgássérült számára új felépítményt készített. A négyszemélyes utastérben az első ülés ledöntésével éjszakára kényelmes fekhelyet lehetett kialakítani. A jármű ebben az alakban maradt, s az 1990-es évek elején egy BMW gyűjtőnél kötött ki, akit főleg az Isetta motor érdekelt. Az igen leromlott állapotú kisbusz 2011-ben került egy, a hazai járművek iránt elkötelezett gyűjtőhöz.

Az életmű-kiállításon bemutatták Szabadi Kálmán több járműtervét, így a Festival papirmasé modelljét is. Sajnos a kisbusz papirmasé modellje egyelőre a raktárban porosodik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Festival papírmasé modellje. Fotó: Steszkál Sándor
szabadi1a
A kisbusz papírmasé modellje. Fotó: Székely Sándor

 

Mentés

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük