Mikor közlekedett az első menetrendszerű autóbusz Magyarországon? A magyar közúti motorizáció története kapcsán egyáltalán nem szokatlan módon erre a kérdésre nem kereste eddig senki a választ.
A hazai buszközlekedés múltjával foglalkozó néhány kiadvány legjobb esetben 1910-ig megy vissza az időben, amikor a Magyar Királyi Posta megindította csomag- és személyszállító járatait Horvátországban, Erdélyben és a Felvidéken. Magánvállalkozók azonban már korábban is próbálkoztak…
Ebben a kis írásban nem foglalkozunk gőzüzemű járművekkel, hanem a belsőégésű motorral hajtott buszra koncentrálunk.
A benzin-motoros omnibusz gondolata valószínűleg először 1892-ben merült fel Magyarországon. Budapest székesfőváros tanácsa egységesíteni próbálta a lóvontatású omnibusz-közlekedést. Addig számtalan kisebb-nagyobb vállalkozó működött a városban. Az egyik ajánlattevő az automobilok iránt rendkívüli módon érdeklődő Hatschek Béla műszerész volt:


„Van szerencsém tisztelettel bejelenteni, hogy szándékom ajánlatot tenni egy oly omnibusz vállalat létesítésére, melynek a kocsijai nem lóerővel hanem egy már eddig kipróbált villamos inductori benzin motor erővel huzatnék illetve hajtatnék”. Több hónapos levelezést követően Hatschek egy rajzot is bemutatott a Benz „mozdony kocsiról”. Az ügyet intéző bizottság azonban szerette volna kipróbálni a szerkezetet. A fennmaradt iratok itt véget is érnek. A Fővárosi Lapok és a Pesti Hírlap 1893. októberében szó szerint ugyanazt a hírt hozta le: „A benzin-motoros omnibusz működésének bemutatása ma délután volt, a Kun-utcai tűzoltósági gyakorló-téren. Az érdeklődő közönség sorában ott voltak : Lipthay Béla báró, Viola Imre főv. tanácsos, Egyed István rendőrkapitány és mások. A motoros omnibuszt, a szabadalom tulajdonosa: Hatschek Béla műszerész, mutatta be. A kocsi 20 személy befogadására képes és nagyon hasonlít a kényelmes berendezésű villamos vasúti kocsikhoz. A próba-menet igen szépen sikerült. A kocsi óránként 8 kilométer gyorsasággal — a mi a lassú ügetésben haladó lovak menetének felel meg — ment végig a gyakorló tértől a köztemető-úton át a kőbányai-útig s onnan vissza”. Több kétely is felmerül e hír kapcsán. A Benz fennmaradt rendelési könyveiben Budapest mint célállomás először 1896-ban fordul elő. 1893-ban ráadásul a Benz kínálata csupán két modellből állt: a kétüléses Victoriából és a négyüléses Vis-aVis-ből. Ezek egyike sem felelt meg az omnibusz-követelményeknek. Valószínűleg csupán reklámhírről lehetett szó, Hatschek így is megpróbálta felhívni a figyelmet az új közlekedési eszközre.
Az első menetrendszerű autóbuszjárat megindulására még néhány évet kellett várni. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint erre 1899-ben került sor.
A Kerékpár-Sport 1899. augusztus 1-i számában a következő hír jelent meg: „Automobil társaskocsi Székesfehérvárott. A világot hódító automobil hívei nálunk is szaporodnak lassanként. Székesfehérvár az első város hazánkban, a hol automobil társaskocsit alkalmaznak. Szigeti Sándor mechanikust küldte ki a város az automobilok tanulmányozására, és ő hozott is egy társaskocsit, mellyel próbautat tett a Magyar királytól a vasútig, innen a szőlőkig és vissza. A próbamenet kitűnően sikerült és így a társaskocsit üzembe vették”. Októberben a Kerékpár-Sport szomorúan jelentette, hogy „a székesfehérvári automobil közlekedési vállalat 20 üléses automobil-omnibusza eladó”. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy további beszámoló is fennmaradt erről a kísérletről. Nem 100 százalékig autentikus, mivel 30 évvel a történtek után jegyezték fel, de mindenképpen érdekes adalék. Az 1929-ben alakult székesfehérvári Pannonia Automobil Club rövidéletű házi újságja, a Motor és Autó 1929-ből származó, egyetlen fennmaradt számában jelent meg egy visszaemlékezés:

„Székesfehérvár első autóbusza 1900-ban két hónapig volt forgalomban.
Egy hét alatt — 22 kártérítési per.
Az itt látható autóbuszra bizonyosan sokan emlékeznek Székesfehérváron, ahol 1900-ban való megjelenése nagy feltűnést keltett. Három évtizeddel ezelőtt még újdonság volt ez a motoros közlekedési eszköz. Az őskoronázó város az elsők között volt amely üdvözölhette a modern technikának e vívmányát. Azaz, hogy csak az első napon üdvözölte, mert a következő napokban már elátkozta. Az első autóbusz ugyanis, melyet Szigeti Nándor vásárolt Németországban, rettenetes monstrum volt, mely még nem ismerte a zajtalan pneumatikot, hanem vasabroncson gördült, az akkor még gidres-gödrös fehérvári utcákon. Elképzelhető, hogy micsoda pokoli csörömpöléssel „száguldott“. Recsegtek, sőt be is törtek az ablakok a rázkódástól s a szörnyű dübörgéstől a lovak megvadultak, szekerek felborultak. Jellemző az első autóbusz szereplésére, hogy egy hét alatt 22 kártérítési pert indítottak tulajdonosa ellen. A történethez tartozik az is, hogy a fehérvári konflis kocsisok rém mód haragudtak rá, mert már akkor is kenyerüket féltették tőle. Egy alkalommal közös erővel úgy megverték az autóbusz német soffőrjét hogy szinte lepedőbe kellett elszállítani. Máskor meg egy hidat, átfűrészeltek, melyen az autóbusznak a szőlőbe menet, keresztül kellett haladnia. A soffőr az utolsó pillanatban észrevette a merényletet, és így utasoknak nem történt baja. Szegény Szigeti Nándor annyi kalamitás után felkereste Baross akkori kereskedelmi minisztert, elpanaszolta küzdelmét, amire a jólelkü kegyelmes úr adómentes benzinnel vigasztalta meg. Ez se lendített a vállalkozó dolgán, amire nagy busán elhagyta autóbuszával Székesfehérvárt, s előbb Keszthelyen próbált szerencsét, azonban a zajos masinát Festetich herceg sem tűrte meg. Onnan Tokajra tette át székhelyét, de ott sem volt maradása. Erre Szigeti elkeseredésében kivándorolt Amerikába. Körülbelül 7 évet töltött ott az újvilágban, majd visszatért Magyarországra és Seregélyesen telepedett le”.
Mivel a Kerékpár-Sport az események kortársaként már 1899-ben beszámolt a fehérvári buszról, ez a dátum a helyes. Azonban a hányatott sorsú vállalkozó neve valóban Szigeti Nándor volt, s ezt más helytörténeti kiadványok erősítik meg. A Beregi Hírlap 1991. szeptember 19-i számában jelent meg Foltin Dezsőnek, a helyi levéltár igazgatóhelyettesének írása a helyi buszjáratok történetéről, amelyben Szigeti neve is feltűnik „[1900 februárjában] Székesfehérvárról Beregszászba érkezett Szigeti Nándor gépkezelő, aki azzal a kéréssel fordult a város vezetőihez, hogy adjanak neki működési engedélyt autóbusz üzemeltetésére. Kérvényében feltüntette, hogy a Beregszász—Munkács közötti járathoz két autóbuszt kíván felhasználni, amelyen 24 utas fér el és a távolságot 1 óra 15 perc alatt teszi meg. A járművön külön helyet biztosítanak a csomagnak, télen az autóbuszok fűthetőek. És valóban, február 25-én megindult az autóbuszközlekedés. Ám alig hat hónap muiva Szigeti Nándor kénytelen volt megszüntetni a járatot, mert ráfizetéses volt”. Ahogyan a Motor és Autó is írta, Szigeti nem adta fel. A következő állomás Keszthely volt. Erről Iski Szilvia, a keszthelyi Festetics-kastély történész-muzeológusa a következőképpen számolt be: „Keszthelyen 1900. május 31-én láttak először automobilt, amelyet a korabeli sajtóban megjelent hírek szerint nem húztak lovak, nem füstölt, nem sípolt, csak tülkölt és hol cammogva, hol őrült vágtatással haladt Keszthely poros utcáin. Vezetője egy székesfehérvári illetőségű vállalkozó szellemű fiatalember volt, Szigeti Nándor. A bátor keszthelyiek ki is próbálhatták ezt a furcsa járművet, a sofőr szívesen vitte el őket ingyenes próbaútra. A Keszthely-Hévíz távolságot 1 óra 5 perc alatt tette meg, ám a helybeliek nagy része úgy vélte, az automobilnak nincs jövője, külseje nem bizalomkeltő, járása lassú és nehezen tud fordulni. Takách Imre főszolgabíró a nap végére vissza is vonta Szigeti Nándornak adott engedélyét.” A Daimler autóbusz sorsáról nem lehet semmit tudni. Szigeti néhány évre eltűnt Amerikába, ahonnan egy hidraulikus préssel tért vissza, s ahogyan a Motor és Autó is megírta, Seregélyesen telepedett le.