2020. április 21-én elhunyt Méray-Horváth Antal. Testvére, dr. Méray-Horváth Beatrix megemlékezését közöljük:
„Fájdalommmal tudatjuk, hogy Méray-Horváth Antal 2020. április 21-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Személyében eltávozott közülünk az utolsó Méray-Horváth leszármazott, aki a „Méray Motor” történettel szoros kapcsolatban állt. A vállalat történetéről Négyesi Pál tollából 1998-ban jelent meg egy könyv, amelynek második, bővített kiadása 2013-ban jelent meg. A kötetből az olvasó részletesen megismerheti a Méray család és a Méray motorkerékpárok történetét.
Testvéremről ezúton szeretnék egy rövid összefoglalót közzétenni a hazai járműtörténelem és a motorsport kedvelői számára.
Méray-Horváth Antal 1952. március 13-án született Gyöngyösorosziban. Édesapja Méray-Horváth Lóránd, aki a híres Méray-motorkerékpárgyár egyik alapítója és vezetője volt. Antal gyermek- és ifjúkorát Budapest III. kerületében, Csillaghegyen töltötte. Itt végezte általános- és középiskoláit. Érettségi után híradástechnikai műszerészként dolgozott, majd a későbbiekben autókereskedéssel foglalkozott.
1991 óta Budapesten, a XXII. kerületben élt családjával. 2005-ben saját céget alapított „Méray Motor” néven. Elsősorban motorkerékpár-alkatrészek kereskedésével foglalkozott. Ő ugyan soha nem versenyzett, de szenvedélyes rajongója volt a motorsportnak és a régi technikának.
Privát emberként családcentrikus, segítőkész, barátságos és rendkívül életvidám emberként ismertük. Halála mindnyájunkat lesújt, és fájdalommal tölt el.
Temetésére 2020. május 8-án az Óbudai temetőben kerül sor.
Dr. Méray-Horváth Beatrix”