Bory József (1876–1958)

Bory József 1876. július 10-én született Aba községben. Három évvel később édesapja kovácsműhelyt létesített a közeli Székesfehérvárott s így a Bory család átköltözött a városba. József először édesapja műhelyében tanult, majd vándorútra kelt az országban. 1901-re tért haza már, mint képzett mechanikus és kovács. Ekkor kezdtek el kerékpárokat készíteni, majd 1903-tól motoros kerékpárokat is. 1904 és 1906 között Bory József Németországban folytatott tanulmányokat, ahol egyebek mellett a Berliner Motorwagen Fabrik-ban tanulmányozta az önjáró kocsik készítésének fortélyait. Hazaérkezésekor már autógyártási terveket dédelgetett és 1907-ben államsegélyért folyamodott. Állítása szerint ekkor évi 3-4 motorkerékpár gyártására volt képes. Emellett 1908-ban egy kisautót is konstruált, amely a Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon díjat nyert.

Bory József autója

Ennek ellenére a vidék még nem volt fogékony az újdonság iránt. Három évvel később, 1911-ben József Budapestre költözött és feladta járműgyártási álmait.
A családtól származó információk és a fennmaradt fényképek Zedel- és Zedel-alapú motorok beépítéséről tanúskodnak. Egy 1924-es eladási irat pedig egy „használt Bory és Puch gyártmányú, 3266-os motorszámú motor” adásvételéről szól. Úgy tűnik, hogy kevesebb, mint 10 Compact márkajelű motor készülhetett Bory műhelyében.

Bory Compact

Mentés

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük