Balogh Józsefről és munkásságáról sajnálatosan kevés adat és fénykép maradt fenn. Pedig az 1931-ben készült Maybach-alapokra épített karosszériája még a gyár tetszését is elnyerte!
Balogh József 1892-ben született. Az első világháború után Haltrich Frigyes kocsi- és karosszériagyártó üzemében dolgozott, majd társtag lett.
1927-ben Haltrich és Balogh útjai kettéváltak. A Haltrich, Balogh & Tsa cég helyére a Balogh & Tsa lépett, amely továbbra is Budapesten, a VIII. kerület Stefánia út 3-5 alatt működött. Balogh társa az 1897-ben született Horváth Árpád autószerelő mester volt.
A cég pont a gazdasági válság alatt érte el jelentős sikereit: 1930-ban Festetics Sándor megrendelésére egy Minervát láttak el szépvonalú felépítménnyel, majd egy évvel később szintén Minerva alvázra dolgoztak Izabella főhercegnőnek. Urbach László, az ismert motorversenyző az általa képviselt BSA kisautókhoz rendelt karosszériát, és persze az ominózus Maybach Zeppelinről sem szabad megfeledkezni.
1933-1938 között Baloghék eltűntek a reflektorfényből. Ám az üzlet nem mehetett rosszul, hiszen 1938-ban az akkor V, ma XIII. kerület Ipolya utca 5/b alatt 2200 m2 területű autószerelő- és karosszériagyártó műhelyt építettek.
1939-ban az új budapesti autóbuszok karosszériájának szállítására kiírt közbeszerzési pályázaton a Balogh József & Tsa cég is sikerrel vett részt.
A háború után az Ipoly utcai műhelyben esett károkat gyorsan helyreállították, és az 1948-as államosításig zavartalanul folyt tovább a munka. Balogh Józsefet ezután mellőzték, elfeledve hunyt el.
ó
Bonjour,
En tant que passionné des carrosseries françaises entre les deux guerres, je suis très heureux de découvrir les carrossiers en dehors de nos frontières surtout quand ils carrossent des Hispano Suiza
Merci beaucoup
Hervé (club Hispano-Suiza)
Balogh József 30-as évek végén egyesült a Horváth Árpád híres autójavító üzemével.
Horváth különben egy szakadt Ballottal versenyzett és amatör versenyzöi babérokra tört…