Méray Motorkerékpárgyár (Budapest)

Méray-Horváth Lóránd és testvére, Endre, illetve a Magyar Acélárugyár motorkerékpárgyártási tevékenységéről itt olvashatnak részletesen.
A Méray Motorkerékpárgyár Rt 1929-ben költözött új, minden igényt kielégítő hatalmas telephelyére, a Zápolya (ma Gogol) utca 15 alá. A jól felszerelt szervízben még fényezőműhely is volt.
Amikor 1933-ban a Magyar Acélárugyár elvállalta a csődbe jutott MÁG raktárkészletének értékesítését, egyértelmű volt, hogy azt partnerükre, a Méray Motorkerékpárgyárra bízzák. Összesen 68 gépkocsiról kellett gondoskodni, amelyek között szerepelt teljes menetkész automobil és csupasz alváz is.
A Méray tovább bővítette a Zápolya utcai telepet, ahol immár komplett felépítményeket is elő tudtak állítani. Visszaemlékezések szerint Ramfli Kálmán bognármester, Gyikos János kárpitos, Berki karosszérialakatos, Drevján Antal lakatos, Gutschy Károly és Varjas József fényező dolgoztak a karosszériákon. Eddig két Méray-karosszériás MÁG-ról került elő fénykép.
Miután a Méray 1936-ban átvette az Adler képviseletet, majd 1937-ben átköltözött a Lehel utca 10 alá már nem foglalkoztak felépítményekkel.

 

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük