Fejes Jenő (1877-1952)

0

Fejes Jenő a lemezmotor és a lemezautó megalkotójaként vonult be a történelembe. Előremutató ötlete nem valamilyen ármányon bukott meg: a korabeli öntéstechnika miatt egyszerűen kudarcra volt ítélve.

Fejes Jenő 1896-ban a Budapesti Felsőipariskolán szerzett műszaki képesítést, gépésztechnikusi oklevelet. Első munkahelye /ami a közben letöltött katonaidejét leszámítva/ 1897-től 1902-ig tartott, a budapesti Fegyver- és Gépgyár Rt. volt, ahol azidőben – a nevében szereplő tevékenységen túl – Rudolf Diesel szabadalma alapján, erőgépként, telepített dízelmotorokat is készítettek. Fejes 1903-ban tanulmányútra indult: a franciaországi Le Havre-ban, az amerikai Westinghouse Társaság ottani leányvállalatánál helyezkedett el. Amikor Aradon beindult a Westinghouse-liszenszű autók gyártása, akkor Fejes az új cégnél kapott munkát.

Innen 1912-ben átcsábították a budapesti Podvinecz és Heisler céghez, ahol főmérnöki állást kínáltak neki. Úgy találta, a gépkocsi motorokra is ráférne a súlycsökkentés. 1916-ban kezdett a kérdéssel behatóan foglalkozni, melynek eredményeként az 1917-ben megrendezett Budapest Hadirepülőgép Kiállításon bemutatásra került a MÁG termékeként az első, jórészt acéllemezekből és csövekből készült, 25 lóerős automobil lemezmotor. Később átnyergelt a Ganz-Fiat repülőgép-motor gyárhoz, majd 1921-ben önállósította magát.

A budai Lenke utcában konstrukciós irodát nyitott. A Fadrusz utcában pedig egy kis műhelyt bérelt. Ezt követte saját gyára, a Magyar Lemezmotorgyár 1922-ben történt megalapítása. Telephelyül, a Daróczi út 1. sz. alatti, volt katonai raktár épületében 3000 m2-es raktárrészt bérelt. Két mérnökkel, Lechner Egonnal és Fábián Lászlóval hozzálátott a motor tökéletesítéséhez és a gyártandó gépkocsi terveinek elkészítéséhez. A fő szempont az volt, hogy lehetőség szerint minden, a gépkocsiknál eddig öntvényből készített alkatrészt, /így a motort, a sebességváltó házat, a kormányművet, a hátsóhidat, a keréktárcsákat/ hegesztéssel állítsanak elő.

A „Fejes” Lemezmotor és Gépgyár Rt. 1925 májusában először állította ki a lemezautót. A Budapesti Nemzetközi Automobil Kiállításon a Fejes autó egy fedél alá került az ismert és az autóképviseletekben árusított külföldi márkákkal. Remélték, hogy a kiállítás felkelti az érdeklődést a lemezszerkezetű gépkocsi iránt: megrendeléseket vártak. A cél érdekében prospektusokat és katalógusokat nyomtattak, amelyekben ismertették a lemezmotor és a lemezautó előnyét, gyártástechnológiáját.

A korabeli leírás szerint a 600 kilós alváz „csekély önsúlya a modern könnyűgép szerkesztés elvei következetes alkalmazásának eredménye, melyek az alváznak, más hasonló kocsikéval teljesen azonos szilárdságot, tartósságot és megbízhatóságot kölcsönöznek. Speciális gyártási eljárásunk a súlyos öntött és sajtolt darabokat könnyű és azonos minőségű lemezkonstrukcióval helyettesíti”.

S ez utóbbi állítás volt a Fejes-féle konstrukció Achilles-sarka. A hegesztett lemezkonstrukció ugyanis messze nem volt „azonos minőségű”. Ezek után hiába írták, hogy külföldről mindössze az elektromos berendezést, az akkumulátort, a porlasztót, a „tachométert”, az oleométert, a golyóscsapágyakat, a „futókerekeket”, a fékbetétet, a dugattyúgyűrűket, a zsírzókat és „néhány nemes acélanyagot” vásárolnak, a Fejes-féle autó egyszerűen túl drága és kevéssé megbízható volt.

Készült személy- és teherautó, sínautó, s természetesen a Postának is több, különféle felépítményű jármű. 1928-ban Fejes megpróbálkozott a hadiszállítással is – sikertelenül. Akadt egy angol befektetői csoport, akik liszensz vásárláson gondolkodtak, de azután gyorsan ejtették az ötletet.

Fejes Jenő vállalata 1929-ben beszüntette működését.

Fejes Jenő még egyszer, 1935-ben visszatért a gépjárművek világába. Balázs Pál gépészmérnökkel, egy albertfalvai textilüzem tulajdonosával közösen szeretett volna autót gyártani. A Balázs-család visszaemlékezése szerint: „. . . . Egy este, szokás szerint, szüleim, hálószobájuk teraszán ülve beszélgettek a nap eseményeiről. Ezt a szobát megosztottam velük, ha nem aludtam, hegyeztem a fülemet, hallottam miről beszélgetnek. Azon az éjszakán apám arról beszélt, hogy elhatározta egy autógyár beindítását.

„Tudod, sok megbeszélést folytattam már Fejes Úrral,” mondta “és nekem meggyőződésem, hogy ő kitűnő automobil-gépész. De neki meg kell építenie egy üzemet, és gyártósort. Én fogom finanszírozni, és ezzel létrehozzuk Magyarország első autógyártó társaságát”.

Ennek a meglepő hírnek hallatán, Anyámnak több mély lélegzetet kellett vennie, amíg válaszolni tudott.

„Én is találkoztam már Fejes Úrral. Nincsenek ismereteim gépészeti képességeiről, de az biztos hogy nagy mesélő. Olyan ember, aki távol van az önismerettől. Azt hiszi, hogy képes valamit végigcsinálni. Nem bízom ebben az emberben. Mellesleg, mit akarsz kezdeni az autókkal?”

„Nem sokat,” felelte Apám “de nézd csak, az a két német, Daimler és Benz, társultak, és milyen sikeresek lettek. És mi a helyzet a két társsal, Roll és Royce, az egyik gépész, a másik befektető? Ők ugyanazt  csinálják, mint amit mi szándékozunk tenni.”

„Palikám,” szólt közbe Anyám,” miért nem azzal foglalkozol, amihez értesz?  Te az ország legnagyobb szaktekintélye vagy a textil szakmában. Mindent tudsz a fonásról, szövésről, textilfestésről. Különleges tehetséged van arra, hogy előre lásd a női divat trendjét. Légy szíves azzal foglalkozz, amihez értesz. Ez az autó üzlet izgalmas, de romba dönt bennünket.”

Ahogy figyeltem őket, reméltem, hogy anyám perbeszéde süket fülekre talál. Biztattam volna Őt ’gyerünk Apa, gyerünk! meg tudod csinálni!’ Egészen fölvillanyozódtam attól a kilátástól, hogy csillogó új autók százai robognak ki a gyárból. Lehet, hogy egy napon versenyezni látom azokat. Apámnak meg kellett hallania hangtalan imámat, mert szövetkezvén Fejes úrral, elkezdtek autót gyártani.

Jancsi bátyám, aki abban az időben huszonegy éves volt, engedélyt kapott, hogy ő legyen az autók tesztvezetője. Nagy örömömre, gyakran magával vitt. Élveztem az emberek csodálkozó bámulatát, amint végigmentünk a sugárúton. Autóink különlegesek voltak. Mert míg Ford úr még nem gyártott mást, csak a Ts modelljét, ami  úgy nézett ki mint egy guruló fekete cipős doboz, a mienk sokkal modernebb stílusú volt. Formája aerodinamikailag olyan volt, mint napjaink áramvonalasai, sűlyesztett ajtókilincsekkel, könnyű motorral. A jövőbe mutató formatervezés sok elismerést váltott ki abban az időben. És mindezeken túl, bármilyen színben kapható volt.

Szerencsétlensége az volt, hogy őrülten sok olajat fogyasztott.

Sok időbe telt az ominózus probléma okát kideríteni, de mielőtt ez megtörténhetett volna, Apám pénze elfogyott. . . .”

Az egykori alkalmazottak az ’50-es években az Autó-Motor hasábjain felelevenítették a dicső múltat, kicsit felnagyították Fejes Jenő jelentőségét.

Ha a korabeli pátoszt és a későbbi visszaemlékezések könnyes mélabúját lehántjuk, akkor egy érdekes találmány marad, amelyet az akkor környezetben lehetetlen lett volna sikerre vinni.

Melléklet: Parragh Zsolt, az Óbudai Egyetem Bánki Donát karán szervezett veterángépjármű-restaurátor szakmérnöki képzés hallgatójának szakdolgozata ITT LETÖLTHETŐ

Köszönjük Balázs Péter Pál segítségét.



Mentés

Megosztás

Hozzászólás írása

© 2016 Magyarjarmu.hu. Minden jog fenntartva.