Hartmann László (1901-1938)

01_hartmann

A két világháború közötti időszak legsikeresebb magyar autóversenyzője, aki sokszor a Tazio Nuvolari, Rudolf Caracciola és Hans Stuck fémjelezte mezőnyben indult, tragikusan fiatalon, versenybalesetben hunyt el.

Gyorsasági versenyek, hegyi futamok, túrautak, „kilométerlanszék” – az autósport hőskorában is rengeteg különféle formában rendeztek versenyeket. Ám a legnagyobb figyelem akkor is a Nagydíj-futamokat, a mai Forma 1 elődjét övezte.
1925-ben hirdette meg a FIA elődje, az AIACR (Elismert Autóklubok Nemzetközi Szövetsége) az első világbajnokságot, amelybe a Francia, a Belga és az Olasz Nagydíj mellett az Indianapolis 500 is beletartozott. Itt már gyárak versenyeztek, nem egyéni pilóták. Az Alfa Romeo nyert, s ekkor egészítették ki jelvényüket egy babérkoszorúval. Azonban az ötlet nem vált be, az emelkedő költségek miatt a gyárak elpártoltak a szériától. 1928-1934 között ismét helyi rendezvényeken bizonyíthattak a pilóták. Ezek közül kiemelkedett a Mille Miglia, amely 1000 mérföld, azaz 1600 kilométeres tesztnek vetette alá a pilótát és sofőrjét is.

1934-ben az AIACR ismét új szabályokkal rukkolt elő: az új előírások értelmében a motor bármekorra lehetett, de az autó tömege nem haladhatta meg a 750 kilót – sofőr, üzemanyag és olaj nélkül. Egy-egy Nagydíjat minimum 500 kilométeres távon kellett megrendezni. A hitleri Németország az autóversenyzés terén szerette volna felsőbbrendűségét bizonyítani, ezért megtámogatták a Mercedes-Benz és az Auto Union istállót is.

Az 1935-ben először kiírt Európai Bajnokságot Rudolf Caracciola nyerte Mercedes-Benzzel, miután a belga, a svájci és a spanyol futamokról is győztesen távozott. Caracciola 1937-ben és 1938-ban is bajnoki címet szerzett, míg az 1936-os év Bernd Rosemeyer dicsőségét hozta. A Nagydíjakat a német autók uralták, s bár Chiron és Nuvolari néha-néha elkönyvelhetett egy-egy diadalt (pl. Nuvolari az 1936-os Magyar Nagydíjon), az olasz és a francia autóknak meg kellett elégedniük a másfél literes „voiturette” kategóriával. Csak a második világháború állította meg a németek diadalmenetét.

Még annyit érdemes tudni, hogy 1924-1937 között egy-egy évben világszerte 19-37 Nagydíj-rendezvényre került sor. Ezek között kiemelt helyet foglaltak el a Grandes Épreuves (Nagypróba) események, a Francia, az Olasz, az Európai, a Belga, a Brit, a Spanyol, a Német, a Monaco-i és a Svájci Nagydíj, továbbá a Tourist Trophy és az Indianapolis 500.
A GP-versenyeken tehát gyári csapatok és privát résztvevők is indulhattak. Az 1930-as években több magyar versenyző is próbálkozott, ám közülük toronymagasan kiemelkedik Hartmann László.

Hartmann László édesapja gazdag festékkereskedő volt. Az ifjú Hartmann nem kapkodta el a dolgokat. Míg az aranyifjú arisztokraták már 18-20 évesen beültek egy Bugatti mögé, s nem ritkán sikeresen össze is törték az autót és/vagy magukat, Hartmann a kevésbé veszélyes bokszolással és birkózással foglalta el magát.
Ám a benzingőznek nem tudott ellenállni. Végül 27 évesen, 1928-ban a családi 4,5 literes Hupmobile túrakocsival elindult a Magyar Túraúton, illetve a Jánoshegyen, a Guggerhegyen és a Svábhegyen rendezett versenyeken. És ekkor valami megváltozhatott benne.

1929 elején benevezett a több országot átívelő Monte Carlo Rali-ra a hűséges Hupmobile-lal. Az egyik betétfutamon második helyezést ért el, s ezért tiszteletdíjat kapott. Februárban a franciaországi Grasse-ban rendezett hegyiversenyen a 3-5 literes kategóriában győzelmet ért el.

Ekkor kisebb szünet következett. Ám az év végén robbant a bomba: Hartmann megvásárolta Zichy Tivadar gróf Bugatti T35B versenyautóját. A 2,3 literes, nyolchengeres, kompresszoros motorral szerelt monoposto volt a 35-ös család legerősebb tagja, amellyel a kissé bohém Zichy több értékes győzelmet is aratott.
Hartmann az újonnan vásárolt Bugattival karácsony előtt állórajtos sebességi rekordot ért el. Ezzel ő lett a leggyorsabb magyar versenyző.

BugattiT35BHartmans
Zichy Tivadar gróf egykori Bugattijával

Ezen kívül megvásárolta Heteés Sándor Bugatti T35A Course Imitation „Tecla” versenyautóját is. Ez egy, kisebb, másfél literes, négyhengeres motorral szerelt versenyautó volt. Ettől kezdve Hartmann több kategóriában is rajthoz állt.

Az 1930-as évadot a Riviérán kezdte. A kis Bugattival győzött a grasse-i és a raphaeli körverseny sportkocsi-kategóriájában. Az évad során jól szerepelt németországi és ausztriai versenyeken. A szezonzáró svábhegyi versenyen, amely először (és egyben utoljára) az Európai Hegyibajnokság egyik futama volt, kisodródott, s így nem szerzett pontot.
1932-ben újabb Bugattit szerzett be: Hans Lewy német cigerattegyáros, privát autóversenyző Bugatti T51-esét. A Bugatti T51 a T35 utóda volt, amelyben a 2,3 literes motor immár 160 lóerőre volt képes. Hartmann 1932-1935 között a különböző Bugattikkal számos hazai és nemzetközi versenyen aratott diadalt.

Az 1935-ös évad során azonban váltott, s egy kölcsönbe kapott Maserati 8CM-mel indult, amelyet sokan összetévesztenek a Festetics-féle Maseratival, mivel mindkettőt nemzeti színekre festették.

Hartmann a Tunéziai Nagydíjon hetedik lett, majd rajthoz állt az Avus, Eifel, Chimany és Comminges pályákon megrendezett futamokon. Utóbbin harmadik helyen futott be. Majd hazatért, s a Dobogókői Hegyiversenyen két kategóriában is első helyezést ért el. A gyóni Rekordnapon több sebesség csúcsot is beállított.
Tehetségére a Maserati gyár is felfigyelt, s 1936-ban több futamra is benevezték egy Maserati 6CM-mel. Hartmann ugyanezzel a monopostoval jelent meg az 1936-os Magyar Nagydíjon is, ahol hetedik helyen végzett. Ez utóbbi rendezvény alig egy héttel az Eifelrennen után került sorra, így az edzéseken Hartmann még a német verseny rajtszámát viselte.

100_4152a
Az 1936-os Magyar Nagydíj előtt

Az 1937-es évadra a Maserati egy korábban Tazio Nuvolari által használt 6C/34-t adott neki, amelyet Hartmann piros-fehér-zöld színekre festett. Az Avus pályán tartott Német Nagydíjon Hartmann hatodik lett – csak a sokkal jobban megtámogatott gyári pilóták tudták legyőzni. Hartmann ekkor már befutott: a Maserati több futamon is félhivatalos csapattagként szerepeltette, s még fizetést is kapott a versenyzésért!

02february1938000
A brit Motor Sport címlapján 1938. februárban

Azonban a Mercedes-Benz és az Auto Union „Ezüst Nyilaival” szemben nem sok esélye volt, ezért a hatalmas 6C/34 mellé beszerzett egy kisebb, másfél literes 4CM versenyautót is. Ráadásnak vett egy 2,5 literes motort, így hegyi versenyeken is versenyképes maradt.

Hartmann 1938. május 16-án a Tripoli Nagydíjon szenvedett halálos balesetet.

Hartmann László sírja
Hartmann László sírja

(Portré: Science Museum)

Mentés

Küldd el barátaidnak!
,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük