Jedlik Ányos (1800-1895)

Jedlik Ányos nevéhez köthető a dinamó és az első villanyautó-makett is!

Jedlik Ányos 1800. január 11-én született Szímőn (ma Zemne, Szlovákia). 10 éves koráig szülőhelyén tanult, majd Nagyszombatra került, ahol bencés kollégiumban folytatta tanulmányait és elkezdte tanulni az akkori tudományos nyelvet, a latint is. Három évvel később apja Pozsonyba vitte a fiát, hogy ott tanuljon tovább és elsajátítsa a német nyelvet. 17 évesen belépett Pannonhalmán a bencés rendbe, ahol felvette az Ányos nevet. Egy év múlva a bencés szerzetesrend győri líceumába került, ahol mélyebb szinten megismerte és megszerette a matematikát. 1822-ben a pesti tudományegyetemen matematikából, fizikából, történelemből és bölcsészetből tett sikeres vizsgát, mely után doktorrá avatták. 1825 szeptemberében pappá szentelték. Tanári működését szintén 1825-ben a győri gimnáziumban kezdte, majd a rákövetkező évben a győri líceum fizika tanszékén folytatta. Sok időt töltött az iskolák tudományos szertárainak felszerelésével, új kísérleti eszközök kitalálásával és megépítésével.

86 találmányát és felfedezését tartják számon, ami arra utal, hogy jelentős természettudós. A tudomány több ágában alkotott. Az ő alkotási a külföldi folyóiratokban is szerepeltek. 1826-ban szódavízgyártó gépet szerkesztett. 1827-ben kezdte meg az elektromossággal, elektromágnesességgel, mágnesekkel való kísérletezést, melynek eredményeképp 1828-ban sikerült megalkotnia az első, tisztán elektromágneses kölcsönhatáson alapuló motort, amely a forgony nevet kapta, amelyet 1856-ban Bécsben mutatott be a Német Természetvizsgálók vándorgyűlésén.

1861-ben írta le a dinamó elvet. A világon először Jedlik Ányos ismerte fel, hogy a generátorból elhagyható az állandó mágnes és hogy saját energiájával képes gerjesztését létrehozni és fenntartani. Tudományos munkássága megelőzte kortársait, de legfontosabb találmányáról, az ősdinamóról csak 1856-ban beszélt, az első írásos dokumentum erről az egyetem 1861-ben összeállított leltárkönyve volt. Az írásos bizonyíték egyértelmű ugyan, de mivel találmánya nem vált ismertté, a dinamó feltalálása Siemens nevéhez fűződik. A német Werner Siemens 1866 végén Jedliktől függetlenül szintén eljutott a dinamó elvig és működőképes dinamót készített. Találmányát ismertette és szabadalmaztatta, így a világ őt ismeri el a dinamó feltalálójának.

1868-ban királyi tanácsosi címet kapott munkásságának elismerése okán.

1873-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett.

1873-ban a bécsi világkiállításon egy Siemens vezetésével működő bírálóbizottság a „Haladás érmével“ tüntetik ki Jedlik „villámfeszítő“ berendezését (feszültség-sokszorozóját).

1878-ban nyugdíjazását kéri. Nyugdíjas éveit Győrben, a rendházban tölti. Itt is dolgozik, amennyire fizikai állapota megengedi.

1879-ben a vaskorona-rend harmadik osztályának lovagja lett.

1895. december 13-án, 95 éves korában halt meg.

Forrás: zemne.sk

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük