Kesjár János buggy

A Kesjár család generációk óta ismert szereplője a hazai autó- és motorsportnak. Kesjár János az 1920-as években költözött Romániából Magyarországra. Ő autófényező volt, s szabadidejében motorkerékpár-versenyzéssel is foglalkozott. Ezt a kombinációt hasonnevű fia, Kesjár János II (1924-2007) átvette, de ő nem csupán kétkerekű, hanem négykerekű járművekkel is versenyzett. Már az 1950-es években épített egy kisversenyautót, majd átnyergelt a túrakocsi-rali szakágra. Hosszú pályafutása során Skodákkal, Minivel, NSU-val, sőt Alfa Romeoval is indult különböző futamokon – ahol sokszor fia, ifjabb Kesjár János volt a navigátora. Kesjár János II másik gyermeke, a tragikusan fiatalon elhúnyt Kesjár Csaba volt az első magyar Forma 1 versenyző.
Kesjár János II nevéhez fűződik az első hazai buggy is! Egyik németországi útja során figyelt fel egy Volkswagen “bogár” alapú hobbiautóra, és elhatározta, hogy ő is csinál egy ilyet. Persze Magyarországon a Volkswagen akkoriban ritka kincs volt, úgyhogy ő a könnyebben hozzáférhető Trabantot választotta műszaki alapnak. A kivitelezésben társa, Krisztics Dezső segített, aki a lakatosmunkát végezte. Megnyújtották az alvázat, lecserélték a lengéscsillapítókat, egyedi, sportos üléseket készítettek. A Trabant vékony kerekei nem illettek a járműhöz, úgyhogy a Ford Escort 13 colos felnijei kerültek a kerékjáratokba. A műanyag karosszéria csínját-bínját a Villamosipari Kutatóintézetben tanulták meg, ahol készült egy-két villanyüzemű hobbijármű-prototípus
1970-1973 között három darab Trabant buggy készült – a prototípusról az Autó Motor is beszámolt, s később az “olvasóink fotózták” rovatban is feltűnt egy másik jármű, amelyet időközben tetővel is ellátták.
Köszönet az információkért ifj. Kesjár Jánosnak és Szombati Róbertnek.

Küldd el barátaidnak!
, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük