Vogl Imre 1910-ben született Szombathelyen, és egész életét abban a Thököly utcai lakásban élte le, melynek udvarán ma is megtalálható az a műhely, ahol munkájából és hobbijából adódóan ténykedett. Az épület- és géplakatos szakmával rendelkező mesterember a műhelyt édesapjától, Vogl Ernőtől vette át, aki szintén elismert szakember volt Szombathelyen épület- és műlakatosmesterként.
Imre a második világháború kitörése miatt szakmáját nem gyakorolhatta, ugyanis a besorozását és a katonai szolgálatait követően orosz hadifogságba esett, ahonnan 1947-ben térhetett csak haza. Ezt követően a Thököly utcai műhely szinte újjászületett, ahol nem akármilyen dologra vállalkozott: egy háromkerekű autó megépítésébe kezdett.
A vállalkozó kedvű autóépítőről és a mai szemmel felettébb szokatlan külsejű jármű munkálatairól fia, Vogl László mesélt: – Abban az időben az volt a szokás, hogy minden begyűjtött fémből, illetve valamire használható alkatrészből traktort, vagy tankot akartak építeni. Apám velük ellentétben egy saját tervezésű autó építésébe kezdett az 1950-es évek elején. Az apropót talán az adhatta számára, hogy neki mindig is volt kéznél valamilyen motor, erőforrás, amit munkára lehetett bírni. A ma nyugdíjas, ám szintén a szakmában dolgozó szakember emlékei szerint az autó farmotoros volt. Az autónak a hajtóerőt egy oldalszelepelt, alulvezérelt, vízhűtéses Blackburne-motor szolgáltatta. Az autó fékrendszere madzagfékes, azaz bovdenes volt. A kasztnit hulladék fémből tákolta össze, amely az autó végleges formáját adta.
Az autó műszaki adataival kapcsolatban ugyan nem áll rendelkezésre értékelhető információ, ám a gumiabroncsok beszerzésének története külön említést érdemel. – Történt, hogy apáméknak az MHSZ egy háztömbök körüli versenyt szervezett itt Szombathelyen, különösen a nagytemplom előtt – azzal a nem titkolt céllal –, hogy a rendkívül hangosan üzemelő kocsikkal megzavarják az áhítatot. A szokatlan verseny kacskaringós útvonala a Fő teret is átszelte, és a Mátyás király utcát is magába foglalta. A futamon elinduló „versenyzők” vehettek csak akkoriban abroncsokat – mondhatni amolyan részvételi „díjként”.
Vogl László azt is elárulta, hogy az 1950-es években hatan dolgoztak apja műhelyében, ám édesapja többnyire munkaideje után, valamint a szabadnapokon fordított több időt a járgány építgetésére, csinosítására. Ám ezt nem egyedül tette, ugyanis segítőkezet nyújtott barátja, Kelemen József is, aki autóvillamossági szerelőként segédkezett az autó megépítésében.
Vogl Imre – akinek a mechanika és a műszaki dolgok volt az élete – 2001-ben húnyt el.
(Kelemen Attila: Egy autó a régmúltból. In: Vas Népe, 2012. február 4. Köszönjük a szerző segítségét)
