Juhász Kálmán János

Gépészmérnök, egyetemi tanár. Németországban a Juhász indikator, Amerikában a Juhász carburetor révén ismert

A középiskola elvégzése után, 1910-ben a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, ahol mint hallgató, 1912-ben megnyerte a rangos Horváth Ignác-pályázatot, egy elméleti mechanikai pályaművel. A kitűnő minősítésű diplomát 1914-ben szerezte meg, amelynek alapján tanársegédnek nevezték ki a kalorikus gépek tanszékére, a Kulturális Minisztériumtól pedig Angliába szóló ösztöndíjat kapott. Itt érte az I. világháború kitörése, és 1914-től 1919-ig hadifogoly volt. A hadifogság szerencsére nem kárhoztatta tétlenségre: egy új típusú karburátort szerkesztett, amelyre később magyar szabadalmat kapott. Széles körű elméleti képzettségét komoly gyári gyakorlattal egészíthette ki, amikor a londoni Vickers-gyárban alkalmazták 1916-ban. Fogsága alatt fektette le az alapjait későbbi világhírű találmányának: a pontindikátornak. Hazatérve újra elfoglalta fenntartott állását a kalorikus gépek tanszékén, ahol 1923-ig működött, mint tanársegéd, ill. adjunktus. Ebben az időszakban dolgozta ki a fázisszelepes nyomásindikátort végleges formájában, mely – mint Juhász-féle pontindikátor – nevét a szakmai világban ismertté tette. Számos külföldi ajánlatot kapott, amelyek alapján először a hamburgi Lehmann & Michels-gyárban vezette be a pontindikátorok sorozatgyártását. 1925-1927. között a budapesti Gamma gyár főmérnöke. Majd a FIAT-gyár meghívására Torinóba megy, ahol feltűnést kelt az 5500 percenkénti fordulatszámmal járó Otto-motorok, majd Bresciában az O.M. gyár versenymotorainak sikeres indikálásával. Hazatérve több budapesti gyár tanácsadó mérnöke lett, majd a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztériumban automobilügyi főmérnök.

Feltalálói munkásságára az Egyesült Államokban is felfigyeltek, és 1927-ben meghívták a minnesotai egyetemre, majd innen a következő évben Pennsylvania állami egyetemére, State College-be. Az egyetem kutatási osztályán, az előadások mellett a dízelmotorok befecskendezési folyamatával, porlasztott folyadékok és cseppek vizsgálatával, rugólengésekkel, adagolószivattyúkkal és különleges indikátorokkal foglalkozott. Az olajporlasztásról szóló, nagy jelentőségű és ma is aktuális tanulmányáért az American Society of Mechanical Engineers 1931-ben a Diesel-emlékéremmel (Diesel-Award) tüntette ki. Sikeres egyetemi és tudományos munkássága alapján 1938-ban a Pennsylvania State University tanárává nevezték ki. Az ő munkássága is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a State College-i egyetem egyre nagyobb hírnévre tett szert. A Franklin Intézet 1939ben, a Levy-emlékéremmel (Levy-Medal) tüntette ki, a rugók és lapok lengéseit eredeti grafikus módszerrel tárgyaló cikksorozatáért.

A II. világháború befejezése után, sok más tudóssal együtt, Németországba küldték tudományos mérnöki szaktanácsadó (science engineering consultant) megbízatással. Az itt végzett, 1945-től 1951-ig tartó eredményes munkájáért magas állami kitüntetésben részesült. Nagy érdemei voltak abban, hogy a gépjármű- és motortechnika két kitűnő szakfolyóirata: az Automobiltechnische Zeitschrift és a Motortechnische Zeitschrift a háború befejezése után újra megjelent. Visszatérve a State College-be, folytatta tanári működését, egészen 1953-ban történt nyugalomba vonulásáig. Tudományos munkája és irodalmi tevékenysége mellett, mérnöki tanácsadója volt különféle állami szerveknek, nagyvállalatoknak, egyesületeknek, bizottságoknak, így többek között a motorteljesítmény-mérési szabvány kodifikálási bizottságának. Műszaki tanácsadója volt a Fairbanks-Morse Engine Co., a Texas Oil Co., a Crosby Steam Gage and Valve Co. vállalatoknak, a FIAT autógyárnak.

Dejuhasz gas engine indicator. Smithsonian.

Több könyve jelent meg, angol és német nyelven. A The Engine Indicator című könyve világszerte elterjedt. Feltalálói munkájának legjelentősebb terméke a pontindikátor, de ezen kívül további tizenkét szabadalma volt. A számos nemzetközi elismerés mellett a legjobban eső kitüntetés az volt számára, amikor 1965-ben a Budapesti Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Sohasem feledkezett meg hazájáról, és minden alkalmat felhasznált arra, hogy a magyar mérnökök és technikusok munkásságát külföldön ismertesse. Élete utolsó hónapjaiban, hosszas betegsége alatt is, teljes szellemi frissességgel dolgozott könyvein, haláláig. State College-ben temették el. Sírja egy hegyoldalban van, szemben a gyönyörű pennsylvániai erdőkkel, amelyeket azért is szeretett annyira, mert mindig a hazai tájakra emlékeztették.

Forrás: KFKI, geni
Smithsonian, Allgemeine Automobil-Zeitung 1923. november 28.

Küldd el barátaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.