50 éve történt: innen indult Ferihegy, 1961

1


A második világháború után hazánkban az első nemzetközi autóversenyre 1961. június 11-én a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér kifutóján került sor.

1956-ban a Magyar Népköztársaság Automobil Klubja megkapta a hazai autósport irányításának és felügyeletének jogát. Négy évvel később az immár Magyar Automobil Klub nevű szervezet felvette a Nemzetközi Autósport Szövetséggel a kapcsolatot, amelynek eredményeként 1961. június 11-én a Ferihegyi repülőtéren megrendezésre került egy nemzetközi autóverseny. Kilenc nemzet összes 29 járművel nevezett a rendezvényre. Az eseményen megjelentek finn, kelet- és nyugatnémet, francia és osztrák csapatok is, s természetesen hazai versenyzők is rajthoz álltak.
Két előfutamot követően került sor a 22 körös döntőre, amelynek végén a finn Curt Lincoln haladt át elsőnek a célvonalon Cooper versenyautójával. Őt a német Kurt Ahrens (Cooper) és a francia Jacques Callés (Stanguellini) követte.
A rendezvény külön érdekessége volt a Közlekedési Múzeum gépjármű-gyűjteményének felvonulása. Kb. 1958-1959. táján született meg a döntés, hogy a Közlekedési Múzeum gyűjteményét kiegészítik automobilokkal és motorkerékpárokkal. Megkezdték a roncsok összegyűjtését, s helyreállítását. Mivel ekkor a Múzeumnak nem volt még saját restaurátor-részlege, ezért a különböző Autójavító Vállalatok segítségét kérték a restaurálásokhoz. Az 1961-ben felvonult járművek között több olyan is akadt (pl. háromkerekű Morgan), amely azóta is a raktárban porosodik.

Fényképek forrása: Martin Pfundner.


Megosztás


Egy hozzászólás

  1. Nagy Gábor szerint:

    Nagy Józsefné Könnyüipari Miniszterasszony nyitotta meg, Matykó Vilmossal a MAK főtitkárával. Ott voltam,akkor még vasárnap nem volt légi forgalom, hihetetlen

Küldj egy hozzászólást