Karosszériakészítők

A magyarországi karosszériakészítők összefoglaló enciklopédiája 1899-1949.

Az autó születésének hajnalán az úttörők kétféle irányvonalat képviseltek: Karl Benz döntően kerékpár-alkatrészekből állította össze háromkerekű motorkocsiját. Gottlieb Daimler egy hintót rendelt, s abba építette bele saját motorját.
A rákövetkező évtizedekben megmaradt a gépkocsi döntően motoros hintó jellege: az autógyárak általában csak az alvázat készítették el, s külön cégek foglalkoztak a felépítmények készítésével. Ehhez kapóra jött a kocsigyártók tapasztalata. Ez a tevékenység ugyanis speciális munkanemek sorát foglalta magába. Ide tartozott a bognár, a kerékgyártó, a kovács, a nyerges, a kárpitos, a fényező és esetenként a lakatos is. A hintókészítők könnyedén ki tudták szolgálni a ló nélküli hintókkal kapcsolatos igényeket is.
Az 1920-as években a sajtolt karosszériaelemek megjelenése, majd az önhordó konstrukció térhódítása fokozatosan háttérbe szorította, majd elsorvasztotta a karosszériaépítő ipart.
Mára csupán néhány tervezőstúdió maradt hírmondónak e régmúlt, letűnt időszakból.

Magyarországon is kocsigyártók vállalkoztak először karosszériák építésére. E cégek nehéz helyzetbe kerültek, amelyet jól mutat a Kölber Testvérek Kocsigyárának 1926. üzleti évre vonatkozó jelentése: „Magyarországon – tekintélyes chassis gyárak híján – a carosseria gyártása tisztán egyes kocsik építésére kénytelen szorítkozni és így áraival képtelen felvenni a versenyt a külföldi száz- vagy ezerszámra egyazon gyárban készülő carosseriák áraival és így a fősúlyt a javítási munkálatokra kell helyeznünk”.
A karosszériák javítása és az autójavítási tevékenység sok ponton átfedte egymást, így elég sokszor nehéz eldönteni, hogy a magát „autókarosszéria”-építőnek hirdető vállalkozás vajon minden esetben készített-e önálló felépítményt.
Az 1920-as években a hazai autóbusz-közlekedés fejlődésével, illetve a teherautók iránti igény megnövekedésével olyan cégek is megjelentek a piacon (pl. Ganz, Nay&Róna, Orenstein&Koppel), amelyek  korábban nem foglalkoztak közúti járművekkel.
Az 1929-es gazdasági válságot követően, s a gyári karosszériák térhódításával megfogyatkozott a karosszéria-építő cégek száma.
A második világháborúhoz kapcsolódó hadimegrendelések is csupán néhány vállalat számára biztosítottak túlélési lehetőséget.
A második világháború után az amerikai kölcsönből Magyarországra érkezett többszáz katonai teherautó és Jeep kijavítása, átalakítása révén a karosszéria-építés új erőre kapott. Ez azonban rövid életű virágzásnak bizonyult, s az 1948-1949-es államosításokkal a karosszériaépítés hazai történetének első fejezete lezárult. A második fejezet, az Ikarus-átalakításokkal foglalkozó műhelyek, illetve az egyedi gyártmányok külön tanulmányt érdemelnek.

Az alábbi, többféleképpen szűrhető táblázatból lehet szemezgetni a cégek között. Az évkörök sajnos általában hozzávetőlegesek

Cég NeveUtcaUtca jellegeHázszámÉvkör (-tõl)Évkör (-ig)VárosKerület
Ács FerencKemény Zsigmondu41923 BudapestVIII
Angyal KárolyTûzoltóu291927 BudapestIX
Argay József és TsaVáciu151921 BudapestV
Argay József és TsaGyáliu 19211921BudapestIX
Arnóczky és TsaSzigetváriu25/a19191927BudapestVIII
Autó és Kocsigyár TszGyepu4119201933BudapestIX
Balogh GyulaViolau4519271939Budapest 
Balogh József és Tsa (ezelõtt Haltrich, Balogh és Tsa)Stefániau51927 Budapest 
Bán LászlóVágu519251948BudapestV
Bárdi József Automobil RtLehelu2519131924Budapest 
Beney JózsefTûzoltóu381914 BudapestIX
Blázsei MiklósPráteru671908 BudapestVIII
Bogenfürst GyörgyFecskeu191924 BudapestVIII
Boross János autókarosszéria üzemErkelu1719271937Budapest 
Bosanac MátyásFutóu3919231928Budapest 
Corvin automobilmûvek és karosszériagyárDoboziu51924 BudapestVIII
Dávid József és FiaVígszínházu31914 Budapest 
DCORÖrömvölgyu141924 BudapestVIII
Dege IstvánDalnoku181924 BudapestVI
Dege IstvánCsanádyu31920 Budapest 
Döme Róbert és TsaFóthyu3919201925BudapestVI
Egyesült Autókarosszéria Üzem Kõbányaiu43/b19311939Budapest 
Egyesült Autókarosszéria Üzem Szladek és TsaiKoszorúu14-1619281931BudapestVIII
Elsõ Magyar Gazdasági Gépgyárt RtVáciu191927 BudapestVI
Erdõs Miklósné (Erdõs Testvérek)Jókaiu3419271948Budapest 
Express-mûvekDarócziu119221922BudapestI
Frohner-Pásztélyi AutomobilmûvekFáyu919231929BudapestVI
Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár RtKõbányaiu2119261939Budapest 
Gazek karosszéria üzem ld Record Karosszériaüzem      
Gépjármûkereskedelmi Kft (Balogh József és Horváth Aladár)Gyepu519381950BudapestXIII
Glattfelder JakabMagdolnau41905 BudapestVIII
Glória Automobil és Kocsi VállalatKõbányaiu4719221927BudapestX
Hajnal TestvérekKõbányaiu43/b19111914Budapest 
Haltrich FrigyesStefániau519221927Budapest 
Haltrich FrigyesCsángóu221929 Budapest 
Harmat JózsefLiliomu161937194?BudapestIX
Hazai Autókarosszériaépítõ Szövetkezet ld Arnóczky és Társa      
Henneberger AntalMadáchu151924 BudapestVIII
Homonnay TestvérekSzigetváriu25/a1927 BudapestVIII
Hruska-PergerDévaiu2019201948BudapestVI
Jeremiás és TsaNémetu91923 BudapestVIII
Kaesmann TamásTéglau101934 BudapestII
Kiry József és Repka Béla karosszériaüzemeDobu94-961928 BudapestVII
Kozma KocsigyárTavaszmezõu81908 BudapestVIII
Kölber TestvérekSalétromu517801928BudapestVIII
Lövész GyörgyBarossu9119231925BudapestVIII
Ludovika autókarosszéria üzemRemeteu3419201928BudapestIX
Magyar SándorTûzoltóu471927 Budapest 
Marjai FerencSzigonyu101927 BudapestVIII
Maronyák GyulaFerenctér61929 BudapestIX
Méray Motorkerékpárgyár RtZápolyau1519331936Budapest 
MetalloGömbu14-161928 BudapestVII
MetalloForgáchu919311939Budapest 
Miklós LajosVaspályau419081950BudapestX
Misura MihályÓriásu10.19131913BudapestVIII
Modern Karosszériaüzem ld Hruska-Perger     
Molnár József autókarosszéria üzemeWahrmannu231937 BudapestV
Molnár LajosPávau311923 BudapestVIII
Nagy és BöröndyPozsonyiu21-231923 BudapestV
Nagy GézaFranciau431927 BudapestVII
Nagy IstvánSoroksáriu921931 BudapestIX
Nagy MihályGátu3219201939BudapestIX
Nagy Sebeszta OláhBékau191923 BudapestVI
Nay és RónaKápolnau27-2919051936BudapestX
Neumann és TsaEgressyu341927 BudapestVII
Otthon karosszériaépítõ vállalatBem Józsefu71923 BudapestVII
Petertsák AndrásRemeteu2419221926Budapest 
Posta jármûtelepKõbányaiu2219001914Budapest 
Record KarosszériaüzemTüzéru91924 BudapestVI
Record KarosszériaüzemFóthiu3/e1924 BudapestVI
Riviera Autóvállalat (Hegyessy és Varjas)(Lipótvárosi Garageban)Váciu261924 Budapest 
Schächter SándorDugonicsu11927 BudapestVIII
Schillinger GyulaÜtegu09.júl19161944BudapestVII
Schmelhaus LászlóFóthiu141924 Budapest 
Sebestyén és Társa  1931 Budapest 
Sedan Autókarosszéria ld Nagy István      
Taxiiparosok Szövetkezete) Veréb ImreTûzoltóu291937 BudapestIX
Terna autókarosszéria (Bartos Gyula)Damjanichu51923 Budapest 
Tóth és Oháry (Kõbányai Karosszéria üzem)Maglódiu891923 BudapestX
Tücsök IstvánZsoltu919271929BudapestI
Uhri       
UnitasZápolyau1319201949Budapest 
Vass TestvérekIllésu211926 BudapestVIII
Zápolya Karosszériaüzem (Giricz, Varjas, Gyikos)Zápolyau231928 BudapestV
Zupka AntalIllésu1719101932BudapestVIII
Zupka Lajos és FiaTûzoltóu2519221950BudapestIX
Bazsó József  19081944Nagykanizsa 
Begyik KárolyBatthyányu441925 Pestszentlõrinc 
Fekete Vilmos  19281928Szeged 
Gyõri Általános Közlekedési Vállalat  19351940Gyõr 
Hodács János  19111939Szeged 
Juhász István  19301940Pécs 
Krupánszky György és Fiai 18871949Gyöngyös 
Lucz Mózes  1938 Kaposvár 
Magyar királyi igazságügyi Minisztérium Fennhatósága alatt álló kocsigyártó ipariskola  19131935Aszód 
Magyar Waggon és Gépgyár  19101949Gyõr 
Neuschlosz-Lichtig  19201940Albertfalva 
Orenstein&Koppel Rt  19231949Pestszentlõrinc 
Reitter Kocsigyár  19201932Vác 
Riesz Henrik  19201940Debrecen 
Róth Géza  18841949Miskolc 
Vadász és Grósz kocsigyára 19101914Nagyvárad 
Varga Ferenc  19371937Mohács 
Varga Gyula  19201940Pécs 
Weitzer János Gép-, Waggongyár és Vasöntöde Rt  19091919Arad 
Wiandt László  19301940Pécs 
Zlehovszky György és Fiai 19251926Békéscsaba 

Mentés

Mentés

Mentés

Küldd el barátaidnak!
,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük